Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Október első hétvégéjén rendezik a 17. Nemzeti Vágtát Szilvásváradon

A szilvásváradi döntőben tizenhat huszárgyerek és huszonnégy kishuszár kap lehetőséget, hogy lovagolhasson.

Október 5. és 6. között rendezik a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban a 17. Nemzeti Vágtát, amelyet 16 vidéki és határon túli elővágta előz meg májustól augusztusig – jelentette be a Nemzeti Vágta versenyigazgatója az esemény keddi sajtótájékoztatóján.
Szotyori Nagy Kristóf azt mondta: ebben az évben több változás lesz, amelyek még izgalmasabbá teszik a versenyeket. Idén először az ifjúsági mezőnyben két csoportban indulhatnak a versenyzők: a 10-14 évesek a Huszárgyerek Vágtán, a 14-18 évesek pedig a Kishuszár Vágtán vehetnek részt.
Idén több gyerek és fiatal mérettetheti meg magát a futamokon. Eddig a 10-16 éves korosztály versenyezhetett, most pedig a 17-18 évesek is indulhatnak majd – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Vágta versenyigazgatója.
Ebben az évben is hatvan település kap lehetőséget, hogy az elővágták során megszerzett kvalifikáció után részt vegyen a döntőben. Az idei programban is lesz Huszár Vágta, kocsitoló verseny, nemzetközi futam és különféle showprogramok. Főszerepet kapnak a lipicai lovak: lesz méneshajtás és a nemzetközi futam versenyzői is lipicai lovak hátán mérettetik meg magukat. A tervek szerint idén is megrendezik a sztárfutamot, valamint Vágtass, ugorj és hajts! díjugrató és kocsi páros versenyt, de a Vágta korzó is várja majd a közönséget.

vagta2024


Szotyori Nagy Kristóf elmondta: további újdonság, hogy a távok csökkennek, így még szorosabbá, izgalmasabbá válnak a versenyszámok.
A 17. Nemzeti Vágta döntőjébe 16 vidéki és határon túli Elővágtán mérkőznek meg május és augusztus között a települések lovasai. A tervek szerint az előfutamok május 25-én a Vajdasági Vágtával kezdődnek és Gyenesdiáson fejeződnek be augusztus 18-án a Festetics Vágtával, amelyet idén 15. alkalommal rendeznek meg.
A 11 magyarországi előfutamhoz két új helyszín is csatlakozik majd, de erről még folynak az egyeztetések – mondta, hozzátéve: a határon túl 5 elővágtára kerül sor: a vajdasági mellett lesz Székely, Felvidéki, Muravidéki és a Partiumi Vágta is.
Szotyori Nagy Kristóf hangsúlyozta: idén a döntőbe jutó valamennyi település képviselője és a helyi szervezők is kiemelt figyelmet kapnak majd Szilvásváradon. A tervek szerint a futamok előtt kocsin viszik őket körbe a pályán, bemutatva mindenkit a több ezer nézőnek.
A versenyigazgató szerint a Nemzeti Vágta egyedülálló lovasünnep, amely a magyar hagyományokra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai, történelmi és településfesztivál is egyben. Célja a kezdetektől fogva, hogy a felelevenítse és új tartalommal gazdagítsa a magyar lovashagyományokat és segítse az országimázs építését.
A Nemzeti Vágta nem csupán egy lóverseny, hanem a benevezett városok és falvak nemes küzdelme” – hangsúlyozta a versenyigazgató. (MTI)

Fotó: MTI/Lakatos Péter