Vakokból álló színtársulat hoz egyedülálló élményt a mindennapokba. A különleges előadásokon a többi érzékszerven van a hangsúly…
Máj Kriszta gyógypedagógus és angoltanár, személyesen és online is tanít, emellett énekesnőként tevékenykedik, valamint színészként is szerepel a színpadon: a Vakrepülés Színjátszó Egyesület művészeti vezetője. Az elnevezés nem véletlen, a színészek, csakúgy mint Kriszta is, vakok.
A Vakrepülés Színtársulat tagjai mind vakok, az előadásaikban: mikor sötét van, a közönség támaszkodik rájuk
Nagysikerű darabjuk, Az éjszaka tapintása című romantikus vígjáték különleges kalandra kalauzolja az érdeklőket: a darabot teljes sötétségben élvezhetik – és a visszajelzések alapján élvezik is!
– A színtársulatot még 1998-ban Sallai Zoltán alapította, miután egy külföldi útja során részt vett egy sötétszoba-jellegű programon – meséli a Trimedio Newsnak Máj Kriszta.
– Ezt továbbgondolva színházat hozott létre a sötétre alapozva! Előadásaink ugyanis főként sötétben játszódnak, a közönség bevonásával. A látáson kívül a többi érzékszervet maximálisan kihasználjuk – enélkül ugyanis rádiójáték is mehetne a színpadon… Éppen ezért Az éjszaka tapintása esetében például a buszos utazásnál, amikor a jó magyar szokáshoz hűen előkerül a fasírtos szendvics, akkor fokhagyma-illatot érezhetnek a nézők. A görög tengerparti jeleneteknél pedig vizes permetet kap a kedves közönség! – meséli jókedvűen Kriszta, majd hozzáteszi:
Máj Kriszta tanít, énekel és színészként is tevékenykedik
– Az élmény interaktív, a nézők a darab egy-egy részében enni-inni kapnak, de vannak táncos jelenetek is. A biztonság érdekében ezért nincsenek székek, hanem ülőpárnák, a tájékozódást pedig a földre helyezett, majd a színdarab bizonyos pontjain megemelt kötélpálya biztosítja. És persze mi, színészek is segítünk. Ez egyfajta fordított helyzet, hiszen a sötét számunkra az otthonos terep – ismeri el mosolyogva Kriszta. – A közönségnek bíznia kell bennünk, ahogyan mi is megbízunk azokban az emberekben, akik mondjuk az utcán közlekedve felajánlják, hogy átkísérnek minket a zebrán. Célunk egy bizonyos életfelfogást is átadni a közönségnek! – mondja Kriszta.
A szövegkönyvek vakírással készülnek
– Darab közben a szempárokat, arckifejezéseket nem látjuk, de meg tudjuk ítélni, hogy milyen az előadás fogadtatása. Hogyha halljuk a nevetéseket, vagy a megható jeleneteknél a hüppögést, akkor tudjuk, hogy jól csináltuk. Mi is élvezzük, van, hogy improvizálunk, és előfordul, hogy alig bírjuk megállni a nevetést. A szövegtanulás egyébként érdekes kérdés: én például a hallott szöveget nehezebben memorizálom, inkább Braille-, azaz vakírással leírom magamnak. Az egyetem alatt a diploma megszerzésére is így tanultam. Ez egyénenként változik, és attól is függ, ki mikor vakult meg. Én például születésem óta vak vagyok: hat és fél hónapra születtem, inkubátorba tettek. Akkoriban még nem tudták, hogy le kell takarni abban a fényben a babák szemét: akkor, az 1970-es, 1980-as években sok gyermek vakult meg emiatt – idézi fel a rendkívül pozitív életfelfogású színésznő.
Máj Kriszta lapunknak elmesélte, a színtársulatuk jelenleg is új darabokon dolgozik, sőt, egy tanár is foglalkozik velük, aki a színművészeti egyetemnek megfelelő oktatásban részesíti őket.
A társulat számos más interaktív programmal is segíti az érzékenyítést a vakok irányába, Az éjszaka tapintása című darabot pedig már az ország számos pontján és külföldön is bemutatták, napjainkban pedig a XIII. kerületi Kultúrtanyában szinte hetente előadják.
