Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Elhunyt az Alba Fehérvár fiatal nigériai játékosa

Tizennyolc éves korában elhunyt az Alba Fehérvár kosárlabdacsapatának nigériai játékosa, Seyi Awogbemi Sodiq.

A klub honlapján olvasható megemlékezésben felidézik, hogy az afrikai kosaras 13 évesen érkezett Magyarországra, s a korosztályos bajnokságokban nyújtott remek teljesítményével kiemelkedett a hazai mezőnyből. Tizenhat évesen bemutatkozott a székesfehérváriak felnőtt együttesében, s egyre több játékpercet kapott a bajnoki találkozókon.

Tavaly ősszel súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, s hosszas mérlegelés után, szülei tanácsára úgy döntött, nem vállalja a műtétet Magyarországon, februárban hazatért Abujába. Otthon hagyományos orvosi módszerekkel gyógyították, majd néhány hónapja újrakezdte a kosárlabdát, edzésbe állt korábbi csapatánál, dolgozott a visszatérésen, Abujában. Az volt a terve, hamarosan visszatér Magyarországra, ismét az Alba játékosa lesz.

Szombaton reggel azonban – egy héttel 19. születésnapja előtt – megállt a szíve és elhunyt – írja az Alba honlapja.

A szombat esti (mai), Budapesti Honvéd elleni bajnoki mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek a fiatal kosárlabdázóra. (MTI)

Fotós: Horog László / FMH