Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Szilágyi Liliána-ügyben jog szerint járt el a MÚSZ eseti bizottsága

A hónapok óta tartó ügy – úgy tűnik – ezzel lezárul.

A Fővárosi Törvényszék (FT) jogerős döntése értelmében a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) által felállított eseti bizottság jog szerint járt el, így elutasította Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelentését a Szilágyi Liliána ügyével foglalkozó testület tagjai ellen az őt elmarasztaló megállapításaik nyilvánosságra hozatala után.
A MÚSZ keddi közleményéből kiderül, a végzés indoklásában egyértelműen kimondja, hogy bizonyos ügyekben eljáró testületek adott esetekben kénytelenek olyan megállapításokat megfogalmazni, amely ugyan sértheti az eljárás alá vont személy jó hírnévhez fűződő jogait, ám nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy ezeket a tényeket megosszák a közvéleménnyel.
A múlt héten született FT-végzés helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, azaz jogerősen kimondta, hogy a Papp Gábor vezette testület semmilyen formában nem követett el sem rágalmazást, sem becsületsértést, azaz az eljárást bűncselekmény hiányában szüntette meg a törvényszék.
A MÚSZ kiemelte, a végzés szerint az eseti bizottság minden tekintetben jog szerint járt el, így megállapításait a tanúk meghallgatása mellett egy korábban született, jogerős bírósági ítéletre alapozta, amely egyértelműen kimondta, hogy Szilágyi Zoltán milyen cselekményeket követett el kiskorú lánya sérelmére korábban.
A korábbi, az eseti bizottság számára is hivatkozási alapként szolgáló ítélet szerint „A bíróság megállapította, hogy dr. Szilágyi Zoltán Szilágyi Liliána irányában tettlegességig elmenő agresszív magatartást tanúsított, továbbá megállapította, hogy dr. Szilágyi Zoltán kisebbik gyermeke, Szilágyi Gerda fejlődését veszélyezteti.”
A másodfokú bíróság jogerős határozata hangsúlyozza, hogy Szilágyi Zoltán feljelentésének semmilyen alapja nincs, az ügyben ugyanis hiányzik a jogellenesség.
Az eseti bizottságot a MÚSZ elnöksége jogszerűen hozta létre és kérte fel tagjait a Szilágyi Zoltán személyével kapcsolatos panaszok kivizsgálására, valamint a vizsgálat eredményének ismertetésére. A Szilágyi feljelentéséről döntő törvényszék szerint a bizottság jelentésének részét képező jogerős bírósági megállapításokat a bizottság nem is vitathatta, sőt, a feljelentésről döntő bíróság az indokolásában arra is kitért, hogy a Szilágyi által vitatott bírósági megállapítást Szilágyi Liliána sértett saját vonatkozásában meg is erősítette.
A MÚSZ külön vizsgálóbizottsága tavaly márciusi megállapítása szerint megfelelnek a valóságnak Szilágyi Liliána azon nyilatkozatai, amelyekben az édesapájától, Szilágyi Zoltántól elszenvedett őt ért súlyos bántalmazásokról beszélt 2021 végén.
A MÚSZ ennek alapján Szilágyi Zoltánt további intézkedésig „nemkívánatos személynek” nyilvánította a rendezvényein. (MTI)