Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Bíróverésért Busai Attila hatéves eltiltást kapott

A bíró bántalmazásért Busai Attila, az NB III-as BKV Előre játékosa hatéves eltiltást kapott a MLSZ fegyelmi bizottságának keddi ülésén.

A Ferencvárossal bajnok és háromszor kupagyőztes középpályás az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Kisvárda II. elleni vasárnapi mérkőzésen kiállítását követően a pályán, majd a találkozó lefújása után a pályán és az öltöző felé vezető úton is rátámadt a játékvezetőre, akit lefejelt és ököllel is megütött. A bíró utóbbi támadásnál elesett, a lábát és a csípőjét is megütötte.
– Ez a magatartás összeegyeztethetetlen a labdarúgás alapelveivel, valamint az emberi viselkedés alapvető normáival. A fegyelmi bizottság ezért olyan büntetést szabott ki, amely kétszeresen meghaladja a fegyelmi szabályzat vonatkozó pontjában rögzített tételkeret felső határát – olvasható az MLSZ indoklásában.
A 2-1-es kisvárdai győzelemmel zárult találkozón a 34 éves futballista mellett további két hazai játékost kiállított Büki Gábor játékvezető, illetve ifj. Albert Flórián vezetőedzőnek is piros lapot adott, utóbbit három mérkőzésre tiltották el. (MTI)