Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió

Öt új kézlenyomat a Magyar Sportcsillagok Falán

Már Bunkoczi László, Gera Zoltán, Gyulai Zsolt, Szalay Balázs és Szilágyi Áron kéznyomát is őrzi a TF épületében látható fal.

A Magyar Sport Napja (május 6.) alkalmából a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rendezett ünnepségen örökítették meg kezük nyomát az utókor számára a kitűnő sportolók.
– Az esemény rangját emeli, hogy eljöttek a sportélet egykori klasszisai a Nemzet Sportolói – mondta Sterbenz Tamás, az egyetem rektora, utalva arra, hogy az ünnepségen megjelent többek között: Schmitt Pál, Sákovicsné Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Nébald György olimpiai bajnok vívók, Dunai II. Antal olimpiai bajnok labdarúgó és Kemény Dénes, a vízilabda aranycsapat szövetségi kapitánya.
– A teljesítmény és a siker nemcsak a sportolók, hanem az egyetem életében is meghatározó. Hallgatóink nap mint nap elsétálhatnak a sikert elérő sportolók kéznyomata előtt – hangsúlyozta a rektor.
– Győztes sok van, de igazi bajnok kevés. Akik itt vagytok, igazi bajnokok vagytok – jelentette ki Mocsai Lajos, az intézmény volt rektora, aki beszédében emlékeztetett arra is, hogy amikor 2015. október 15-én leégett a TF atlétikai csarnoka, több mint 160 magyar sportoló kézlenyomata is megsemmisült, közülük sok ma már pótolhatatlan. Mocsai Lajos egyedinek nevezte a George F. Hemingway által alapított és az egyetem védnöksége alatt álló, újraéledő gyűjteményt.
A beszédek után helyezték el a speciális anyagban kézlenyomatukat a sportolók. Gera Zoltán 97-szeres válogatott labdarúgó nem vett részt az eseményen, ő már korábban letette kézjegyét, videóüzenetben megtisztelőnek nevezte, hogy ő is a kiválasztottak közé került.
– Hatalmas megtiszteltetés, hogy szóba került a nevem a megújuló gyűjtemény kapcsán. Hallgatóként nem jártam a TF-re, de nagy tisztelettel adózom a tudás szentélyének, abból a tudásból lettem bajnok, amit az edzőim a TF-en szereztek – mondta az MTI-nek Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok kardvívó.
– Másodszor adok kézlenyomatot, ugyanis az elsővel malőr történt, megrepedt. Másodszor is nagy megtiszteltetés elvégezni ezt a műveletet, remélem, most nem reped meg a minta. Egykor a TF-en tanultam, ide mindig jó visszajönni – fogalmazott Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakos, MOB-elnök.
– Az autómotorsportban nehéz olyan eredményt elérni, ami kiemelkedő, megtiszteltetés számomra olimpiai bajnok sportolók közé kerülni – mondta a Dakar-ralit első magyarként teljesítő autóversenyző, Szalay Balázs. Navigátora, Bunkoczy László a Kanári-szigeteken versenyez, ezért nem tudott megjelenni, videóüzenetében elmondta, hogy majd a gyerekeivel eljön és megnézi kézlenyomatát a gyűjteményben. (MTI)