Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésén bejelentették, hogy megemelik az olimpiai és paralimpiai jutalmakat a jövő évi párizsi játékokra.

A sportért felelős államtitkárság javasolta a kormány felé, hogy az olimpiai jutalom összege tíz százalékkal emelkedjen a tokióihoz képest, és nagy örömmel jelenthetem be, hogy a kormány támogatja a javaslatot, így a sportolóink tízszázalékos emelésre számíthatnak a párizsi olimpiát és paralimpiát illetően – hangsúlyozta köszöntőjében Schmidt Ádám a Vigadóban rendezett közgyűlésen.
Beszédében kitért arra, hogy az idei a világbajnokságok éve volt rendezés és a versenyzők szempontjából is. A világbajnoki címeket szerző sportolóknak, csapatoknak gratulált, egyúttal megerősítette, hogy a nehéz gazdasági helyzet közepette is sikerült emelni az olimpiai és paralimpiai felkészülésre fordítható támogatásokat.
A közgyűlésen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) novemberi, mumbai kongresszusán állandó taggá választott Fürjes Balázs külön gratulált a Magyar Birkózó Szövetségnek ahhoz, hogy közbenjárására Losonczi Dávid megkapta világbajnoki aranyérmét, melytől a szeptemberi világbajnokságon egy bírói hiba fosztotta meg.
A köszöntőket követően Gyulay Zsolt, a MOB elnöke tartott beszámolót a legutóbbi, májusi közgyűlés óta eltelt időszakról, azzal kezdve, hogy három fővel bővült a bizottság, melynek így már 124 tagja van. Ezt követően gratulált Fürjes Balázsnak NOB-taggá választásához, majd emlékeztetett rá, hogy a NOB sportolói bizottságában Gyurta Dániel mandátuma a párizsi olimpia idején lejár, a NOB ugyanakkor a napokban elfogadta Szilágyi Áron kandidálását a pozícióra.
Azon vagyunk természetesen, hogy a párizsi olimpián a sportolói bizottságban újabb NOB-tagunk legyen – hangsúlyozta az elnök, később pedig azt is elárulta, hogy a minden szempontból kiemelkedően sikeres augusztusi, budapesti atlétikai világbajnokságon Thomas Bach, a NOB elnöke is vendégeskedett és már akkor megkezdték a háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardozó „protezsálását”. A választáson viszont nem lesz könnyű dolga Szilágyinak, mivel Gyulay Zsolt tájékoztatása szerint 32 sportoló jelentkezett a négy szabad bizottsági helyért.
A krakkói központú Európa Játékokat nagyon sikeresnek nevezte, mivel tíz arany-, tíz ezüst- és 18 bronzérmet, valamint öt olimpiai kvótát szereztek a magyar sportolók, annak ellenére, hogy a versenykörülmények nem voltak ideálisak. Külön kiemelte a puskás Pekler Zalánt, aki az EJ legeredményesebb versenyzője volt négy aranyérmével, amihez egy kvótát is gyűjtött. Megemlítette a magyar szempontból sikeres, 23 érmet hozó maribori európai ifjúsági olimpiai fesztivált, és beszámolójában a június 23-i nemzetközi olimpiai napra is kitért, melyen a Városligetben rendezett a MOB nagy sikerű fesztivált.
A párizsi olimpiával kapcsolatban elmondta, kollégái harminc sportág hazai szövetségével folytattak egyeztetéseket, hogy aktualizálják előrejelzésüket, és úgy fogalmazott, bízik benne, hogy 160-180 kvóta összejöhet, így a tokiói létszámhoz hasonló méretű lenne a küldöttség.
A francia fővárosban ő maga és kollégái is többször jártak. A MOB folyamatosan egyeztet többek között Habsburg György nagykövettel, mert érezhetően nagy az érdeklődés a magyar szurkolók körében. Kaptak már információkat a nyitóünnepségről, amely szavai szerint „nem lesz egy egyszerű történet” a sportolók szempontjából.
Felkészülhetünk egy hat-nyolc órás nyitóünnepségre, ha azt vesszük, hogy mikor kell elindulni az olimpiai faluból és mikor érünk oda vissza – jegyezte meg a Szajnán sorra kerülő nyitóünnepséget illetően. A párizsi közlekedést kaotikusnak nevezte, és megjegyezte: a csapat mozgatása nagy előrelátást és szervezést igényel.
Az olimpiai faluban a MOB-nak Gyulay elmondása szerint sikerült a lehetőségekhez képest a legjobb helyet kiharcolnia a magyar küldöttség számára. A magyarok a spanyolokkal, az olaszokkal és a portugálokkal lesznek szomszédságban.
A kiutazással kapcsolatban több repülőtársasággal és irodával tárgyaltak, és úgy néz ki, hogy a Wizz Airrel fognak szerződni, mely minden szempontból a legkedvezőbb ajánlatot adta a számukra.
A MOB már régóta tervezte, hogy elköltözik jelenlegi helyéről, a Momentum Irodaházból és mostanra eldőlt, hogy a Testnevelési Egyetem K5-ös épületébe teszi át székhelyét, mellyel évi 120 millió forintot takarít meg a bizottságnak.
Ezt a 120 millió forintot egy az egyben vissza fogjuk forgatni a kettős karrier programunkba, melyre rövid idő alatt több mint száz versenyző jelentkezett. Elképesztő sikere van – jelentette ki a MOB vezetője.
Gyulay Zsolt beszámolóját egyhangúlag fogadták el a szavazásra jogosult jelenlévők, ahogy később az Európa Játékokról, az EYOF-ról és a strandsportok Világjátékáról készített összefoglalókat is.
A párizsi olimpiára az aktualizált sportágankénti előrejelzéseket Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója ismertette. Jelezte, hogy a minimálisan várható 137 és a maximálisan lehetséges 245 fős létszám közötti különbséget magyarázza többek között, hogy jelenleg még férfi és női kézilabdában, női vízilabdában és női kosárlabdában, vagy férfi és női 3×3-as kosárlabdában is kérdéses a kvóta, csak ezeket tekintve hatvan indulási helyről lehet beszélni. Az eredményességi számítások szerint 14-22 dobogós helyet szerezhetnek a magyarok és további 25-38 4-8. helyezést.
Bartha Csaba, aki valamennyi sportág jelenlegi kvótahelyzetére és várható kvótaszámára kitért – azt is megjegyezte, hogy az olimpia egészét nézve biztosnak látszik, hogy a 10 500-as maximális sportolói létszámot nem fogják tudni tartani és több versenyző szerepel majd a játékokon. (MTI)