A sportoló nyilvánosan vádolta meg edzőjét, aki ellen fegyelmi eljárást indítottak.
Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakos csütörtökön a Facebook-oldalán súlyos vádakat fogalmazott meg Csipes Ferenccel szemben, ami után a szakemberrel ellen fegyelmi eljárást indítottak, ezzel egyidejűleg ideiglenesen felfüggesztették az edzői tevékenység alól.
A 37 éves klasszis versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes Ferenc „erősen befolyásolt állapotban” masszázs közben, amikor ő „gyakorlatilag meztelen” volt, verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon. Kozák kiemelte, a szakember „három hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát (Csipes Tamarát) is.”
Kozák hozzátetette, a két hét múlva sorra kerülő válogatón egyesben, párosban és négyesben is el fog indulni, véleménye szerint egyesben reálisan nézve nem fog nyerni, de úgy látja, a jelenlegi magyar mezőnyben – és talán a nemzetköziben is – ő a legjobb vezérevezős, és a magyaroknak van két nagyon rendben lévő csapathajójuk.
„A Magyar Kajak-Kenu szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Budapesti Honvéd SE évtizedes és a Hadügyminisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának jelenlegi asszisztálásával, munkavégzésre teljesen alkalmatlan állapotban tevékenykedő edzővel a mai naptól semmilyen formában nem áll módomban érintkezni. Illetve kérem a fent említett illetékes intézmények felelősségének kivizsgálását” – olvasható a bejegyzésben.
Nem sokkal később a szövetség jelezte, az 1988-ban négyesben olimpiai bajnok Csipes Ferenc klubjával, a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel sportfegyelmi eljárást indít az edző ellen, ezzel egyidejűleg az eljárás lezárásáig ideiglenesen felfüggeszti az edzői tevékenység alól.
„Kozák Danuta a magyar sportélet állócsillaga, a valaha élt legeredményesebb női sportoló Magyarországon, aki egy csodálatos pályafutás méltó lezárására készül a párizsi olimpián, amelyhez mi minden lehetséges támogatást megadunk számára. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség eddig is elsődlegesnek tekintette az olimpiai felkészülésben résztvevő versenyzők támogatását, és a továbbiakban is mindent elkövet annak érdekében, hogy sportolóink zavartalanul készülhessenek fel a közelgő olimpiai válogatóra, az Európa-bajnokságra, valamint a párizsi olimpiára” – áll a szövetség közleményében. (MTI)
Fotó: MTI/Kovács Tamás