Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a Hungaroringen.

A vasárnapra szóló jegyek már januárban elfogytak, így biztosan telt ház lesz a verseny napján a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, melyen a győztes konstruktőr és a dobogós versenyzők ismét a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott díjakat kapják.
A hétvégi esemény Hungaroringen megtartott hétfői sajtótájékoztatóján Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, lezárult az első szakasza annak a fejlesztésnek, melyet a tavalyi versenyhétvégén aláírt, 2032-ig szóló szerződéshosszabbításhoz kapcsolódva jelentettek be.
A közműhálózat fejlesztése teljes mértékben megtörtént, illetve elkészült a főbejárat és az ottani épület, így egy méltó fogadóközpont áll ott, melynek belső munkálatai még november 30-ig tartanak” – jelentette be Gyulay Zsolt, és hozzátette, a célegyenesben elhelyezkedő, úgynevezett Super Gold tribün mögötti terület kibővült, elsősorban a Magyar Nagydíjat kísérő szórakoztató programok területi igénye miatt.
A paddock területe 19 méterrel lett szélesebb, ez a munkálat is véget ért, ugyanakkor az idén csak azt a részt fogjuk használni, amelyet eddig is. A 4-es és a 12-es kanyarban a bukótér fel lett újítva, az 1986 óta álló főépület pedig a futam után lebontásra kerül, az új kilenc méterrel szélesebb lesz, mert nagyobb garázsok kerülnek majd kialakításra. A főépülettől gyakorlatilag a hétvégén el is köszönünk” – mondta az elnök-vezérigazgató.
Gyulay Zsolt azt is elárulta, hogy az F1-es versenynaptárban szereplő többi létesítményhez hasonlóan a Hungaroring is megemlékezik a harminc éve tragikus balesetben elhunyt, háromszoros világbajnok Ayrton Sennáról, így a köznyelvben a legendás versenyző nevét viselő S-kanyar rázókövetit erre a hétvégére a brazil zászló színeinek megfelelően zöld-sárgára festik.
A felújítás következő szakaszában a főlelátót is le fogjuk bontani, de a két alagút, amely majd a paddockból vezet a Super Gold tribünhöz, már szerkezetkész állapotban van. A főlelátó mögötti területen ezúttal is számos szórakoztató program várja a nézőket, illetve lesz majd egy 60 méter magas bungee jumping torony, amelynek tetejéről más perspektívából lesz látható a pálya” – nyilatkozta Gyulay Zsolt, aki arról is beszélt, hogy a hétvégi hőségriadóra való tekintettel párakapukkal és vízzel készülnek a szervezők.
Az elnök-vezérigazgató a vasárnapi futam győztesére nem szívesen tippelt, de elmondta, ha mindenképpen mondania kellene egy nevet, akkor Lando Norris, a McLaren versenyzője mellett döntene.
A sajtótájékoztatón bemutatták a dobogósoknak és a győztes konstruktőrnek járó díjakat. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített neoklasszicista stílusú vázák mintája egy különleges, távol-keleti motívum, amely a „Császári bazsarózsa” nevet viseli. Amint azt Simon Attila, a cég vezérigazgatója elmondta, a minta egy stilizált zöld rózsa növényi indákkal és levelekkel, a trófea alapszíne a bézs, tükrében pedig a Hungaroring sziluettje jelenik meg. A győztes konstruktőr egy ugyanilyen mintázatú Herendi dísztálat vihet majd haza, amelynek áttört szegélyén, a speciális technikával készült porceláncsipkén a magyar nemzeti lobogó színei köszönnek vissza. A díjak 18 karátos matt arannyal díszítettek, mindegyikük kézzel készült, s amint azt a vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta, összértékük több tízmillió forint.
A sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt és Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója stratégiai megállapodást írt alá, amely a következő három évre szól. Ebben a közlekedési vállalat és a Hungaroring közös kommunikációról, speciális járatok indításáról és különleges jegytermékek áruba bocsátásáról állapodott meg.
Közös célunk, hogy a szurkolók hagyják meg az autók vezetését a profi versenyzőknek és jöjjenek a pályára közösségi közlekedéssel, mert az egyrészt egyszerűbb, másrészt környezetbarátabb” – jelentette ki Pafféri Zoltán, aki elmondta, az úgynevezett Vármegye24 napijegy 999 forintért lesz megvásárolható, a külföldi drukkerek miatt F1 Travel Pass néven is, ezeket megvásárolni pedig a legegyszerűbben a MÁV applikációján keresztül lehet majd.

hungaroring

Ingyenes szurkolói autóbuszjáratokat indít a Volánbusz

A Formula 1 Magyar Nagydíj idején – július 19-21. között – a H8-as HÉV megnövelt kapacitással közlekedik, a Volánbusz ingyenes szurkolói járatokat indít, esténként pedig az emeletes KISS és modern FLIRT motorvonatok segítik a hazajutást Gödöllőről – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.
A közlemény szerint a Magyar Nagydíj alkalmából F1 Travel Pass néven is megvásárolható Pest Vármegye24 napijegy a MÁV-VOLÁN-csoport minden érintett helyközi járatán érvényes, a Budapesti Közlekedési Központ járataira pedig a 30 napos Pest vármegyebérletet érdemes megváltani.
A MÁV-VOLÁN-csoport a Budapestre utazóktól azt kéri, hogy a gördülékenyebb hazajutás érdekében Gödöllőn a Volánbusz különjáratairól a MÁV-START modern és klimatizált motorvonataira szálljanak át, melyek 30-40 perc alatt érnek a Keleti pályaudvarra, ezzel is tehermentesítve a MÁV-HÉV várhatóan telített szerelvényeit.
A jegyvásárláshoz érdemes a MÁV-applikációt használni, az utazás megtervezéséhez pedig az EMMA (emma.mav.hu), a vadonatúj térképes útvonaltervező nyújt segítséget – írták.
Közölték azt is, hogy a Magyar Nagydíjat érintő minden információ elérhető a https://www.mavcsoport.hu/F1 linken.