Letették az esküt kedden az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián versenyző magyar csapat tagjai.
A budapesti Eiffel Műhelyházban tartott ünnepségen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntötte a jelenlévőket. A sportvezető beszédében hangsúlyozta, már a paralimpiai kijutás is óriási eredmény, s a parasportban is egyre nagyobb a versengés, ezt jól mutatja, hogy az első paralimpián 23 ország sportolói vettek részt, most pedig több mint 150 nemzet képviselői készülődnek a francia fővárosba.
„Parasportolóinknak nem pusztán a versenyeken kell kihívásokkal megküzdeniük, de az életben is nehezített pályán teljesítenek. Ők minden nap tanúbizonyságot tesznek a sportemberi mellett az emberi tartásukról. Okkal tekinthetünk példaképként rájuk” – fogalmazott Schmidt Ádám, sok sikert kívánva a versenyzőknek és hozzátéve: hála és köszönet jár a sportolókat kísérő szakembereknek, egyesületeknek, a szövetségeknek, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak (MPB), a családtagoknak, a barátoknak is.
Az eseményen átadták a Magyar Paralimpiai Bizottság díjait is. Halassy Olivér-díjat kapott Dani Gyöngyi, Kovács Ervin és Stettner Ferenc, a Málnai István-díjat vehetett át Nagy József, Vigh Zsolt és Zemen János, a Plesa Istvánról elnevezett kitüntetésben részerült Bartos Adél, Csillag Ágnes és Dr. Cserháti Péter, míg a Paralimpiai láng-díjat a Szerencsejáték Zrt. kapta, amely biztosítja, hogy idén először a paralimpikonok versenyeire is lehet majd fogadni.
Most először hivatalos dala is lesz a magyar paralimpiai csapatnak, a „Perzselj fel!” című mű, illetve a hozzá tartozó klipp elkészítésében ismert zenészek, színészek és maguk a paralimpikonok is segédkeztek. A dalt ezúttal mutatták be – közben megható pillanatként a családtagokból verbuválódott meglepetéskórus is feltűnt a színpadon –, majd Wladár Sándor, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, valamint videóüzenetben a háromszoros paralimpiai bajnok Marie-Amélie Le Fur, a házigazda Francia Paralimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte a magyar sportolókat.
Szabó László, az MPB elnöke elismerését fejezte ki a magyar olimpiai csapatnak és azt kívánta a paralimpikonoknak, hogy minden váljon valóra abból, amire fogadalmat tesznek. Párizsban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban küzd majd a minél jobb helyezésekért.
„A mi csapatunk 68 aranyéremért utazik” – jelentette ki a sportvezető, nagy tapsot kapva. Hozzátette: a paralimpikonok nemcsak Párizsban számítanak a magyar emberek támogatására, hanem addig és utána is. Mint mondta, a paralimpiai érmek és helyezések után járó állami jutalom összegében szeretnének jelentős növekedést elérni.
A csapat tagjaihoz fordulva Szabó László azt mondta: „Legyetek olyan büszkék arra, amik vagytok, és arra, amit tesztek, mint amilyen büszkék mi vagyunk rátok! Együtt, erősebben mint valaha!”
Az eskütételnél a sportolók részéről a hetedik paralimpiájára készülő Krajnyák Zsuzsanna, tizenkétszeres paralimpiai érmes vívó és az újonc Rescsik Csaba, Európa-bajnoki ezüstérmes sportlövő, a trénerek képviseletében Karnok Marcell para kajak-kenu edző, a hivatalos személyek nevében pedig Karakas Hedvig, a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségének sportbizottsági tagja mondta az eskü szövegét. A versenyzők, edzők és kísérők ígéretet tettek arra, hogy sportszerűen küzdenek, tisztességgel képviselik a paralimpiai közösséget, segítik csapattársaikat és példamutatóan képviselik hazájukat, Magyarországot.
Bese Gergő atya, Dunavecse plébánosa megáldotta a csapatot, majd az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult.
A magyar sportolók 14 turnusban utaznak majd ki Párizsba, a fogyatékkal élők seregszemléjére, a küldöttség első része augusztus 25-26-án indul. A csapat zászlaját az ötödik paralimpiáján szereplő, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Illés Fanni viszi a megnyitón. (MTI)
A párizsi magyar paralimpiai csapat:
úszás:
Adámi-Rózsa Zsanett, Hotz Csenge, Illés Fanni, Iván Bence, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin
kajak-kenu:
Boldizsár Dalma, Kiss Tibor, Molnár Nikoletta, Suba Róbert, Varga Katalin, Kiss Péter Pál
kerekesszékes vívás:
Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Osváth Richárd, Tarjányi István, Veres Amarilla
asztalitenisz:
Arlóy Zsófia, Major Endre, Pálos Péter, Szvitacs Alexa
atlétika:
Biacsi Bernadett, Biacsi Ilona, Ekler Luca, Luterán Petra, Szőllősi István
bocsa:
Szabó Alexandra, Nagy Vivien
sportlövészet:
Dávid Krisztina, Rescsik Csaba, Gurisatti Gyula
erőemelés:
Tunkel Nándor
íjászat:
Gáspár Tamás
kerékpár:
Wermeser Zsombor
lovaglás:
Fonyódi Ildikó
cselgáncs:
Burányi Flóra
triatlon:
Mocsári Bence
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt