A teniszező ütője átszámítva 24,3 millió forintért lelt gazdára.
Egy aukción 73 200 dollárért (24,3 millió forint) kelt el Andy Murray-nek az az ütője, amelyet a 2013-as wimbledoni tornagyőzelmekor használt a skót teniszező – az ESPN csatorna beszámolója szerint.
Az egyéniben kétszeres olimpiai bajnok, korábbi világelső és háromszoros Grand Slam-bajnok a tizenkét évvel ezelőtti döntőben a szerbek világsztárját, Novak Djokovicot verte három játszmában. Ez volt Murray három GS-címe közül a második, és az első, amelyet Londonban érdemelt ki.
Teniszütőért árverésen az eddigi rekordárat idén júniusban fizették, akkor a spanyolok tavaly visszavonult klasszis játékosa, Rafael Nadal ütőjéért 157 ezer dollárt adtak. Nadal ezt használta a 2017-es Roland Garros döntőjében, amikor is három játszmában legyőzte a svájci Stan Wawrinkát. (MTI)
Fotó: MTI/EPA/AAP/Joel Carrett



