Az énekessel zenéről, táncról, gyerekekről beszélgettünk, no meg a Médiaválogatottról.
Haddad Henrikkel, azaz Rickyvel az Abonyi Pecsenye fesztiválon találkoztunk, ahol a Médiaválogatott csapatában focizott, másnap pedig konferált és előadásával a közönséget szórakoztatta.
– Hogy kerültél be a Médiaválogatottba? Mióta vagy a csapat tagja?
– Ha jól emlékszem, akkor 2004 nyarán kaptam meghívást Földesi Janitól egy focimeccsre. Az Árkád tetején volt egy play station-os foci aktivitás. Még Hajdú B. Pisti volt a kommentátor, Gangxsta Zolee is ott volt. Akkor ismerkedtünk meg Janival, és azóta lényegében töretlenül, majdnem minden eseményen ott vagyok, mert nagyon jó barátok lettünk. Ez szinte mindenkire igaz. Azon túl, hogy együtt focizunk, meg a rendezvények alkalmával fellépünk, ezen túl nagyon jó baráti viszony épült ki mindenki között.
– Fociztál korábban, vagy sportoltál valamit?
– Sportolni sportoltam. A foci – azt gondolom –, hogy általában a fiúk életében egy kötelező elem. Én kézilabdáztam egy ideig, dzsúdóztam, meg van egy táncos múltam. A tánc volt az, ami leghosszabb ideig tartott. Egyébként a kézilabda edzéseken, meg a dzsúdó edzéseken is fociztunk. Nagyon jó mozgás, meg nagyon jó csapatépítő tevékenység. A Médiválogatottal is hetente egyszer eljárunk edzésre, ott igazából óriási hahotázás, sztorizás, élménybeszámolók vannak. Sokkal inkább a közösségi élmény számomra az, ami nagyon sokat számít.
– Hogyan indultál el az énekesi pályán?
– Azt gondolom, hogy az énekeseknél ez egy veleszületett rendellenesség. Egész kisgyerekkoromban már éreztem, amikor különböző zenéket hallgattam, hogy az sok mindenre vigasz, és egy nagyon jó kifejezőeszköz. Később már nem csak hallgattam a zenét, hanem énekelgettem is. Énekesként azt élveztem a legjobban, hogy különböző dalokkal felöltözhetek, és előadhatom azt, amit adott esetben egy zseniális zeneszerző megkomponált, megírt. Így lettem végül is énekes. Dalt sosem írtam, csak előadó vagyok, szöveget szoktam írni. A legutóbbi dalomnak a szövegét is én írtam, amit Nyári Alizzal adunk elő. Ez egy nagyon-nagyon vidám, életigenlő dal. Amikor a pandémia közepén voltunk, Kelemen Tomi barátom küldött nekem egy dalt, hogy „Ricky, ez a te dalod”. És akkor jött egy ilyen gondolat, hogy most nagyon szükségem van nekem is, meg talán mindenki másnak is, pozitív töltetre, hogy vegyük észre az életben a szép dolgokat, és próbáljunk arra koncentrálni, hogy mi az, ami jó, hogy legyen minek örülni.
– Említetted Nyári Alizt. Korábban Baby Gabival, és Bee-vel is duetteztél. Hogy esett a választásod Alizra?
– Pont pár napja hallgatták a gyermekeim a Baby Gabis dalt, a Forró tüzet, ami szerintem egy zseniális dal. Én nagyon szerettem azt a projektet is. Utána pedig Bee-vel volt egy közös dalunk. Azt a dalt Závodi Gábor készítette, aki szintén egy zenei legenda. Amikor A zene gyógyír című szám készült, épp tartottam a stúdióba, és mondtam Kelemen Tamásnak, hogy ebbe a dalba kell egy női ének is. Valahol mélyen Aliz hangját éreztem leginkább odavalónak. Akkor mondta Tomi, hogy hívjuk fel az Alizt, és kérdezzük meg, hátha. Felhívtuk. Aliz nem lakik messze a stúdiótól, így rögtön átjött. Fel is énekelte a dalt. Minden annyira sorsszerűen jött össze. Leforgattunk hozzá egy gyönyörű videoklipet is, ami már látható a zenei csatornákon. Ez egy vidám, könnyű, nyári dal. Alizra így esett a választás. Nagyon megtisztelő és nagyon jó érzés volt együtt dolgozni vele.
– Mennyire változtatta meg az életedet a pandémia? Hogy látod, vissza lehet térni a vírus előtti élethez?
– Nem tudom, hogy vissza lehet-e térni a régihez. Szerintem, mindenkinek az élete teljes mértékben megváltozott. Nekem is, már csak azért is, mert pont a pandémia előtt szálltam ki egy olyan csapatból, aminek elég hosszú ideig voltam a frontembere. Akkor egy teljesen új projektet kezdtem el, a saját zenekaromnak, a Ricky Party’n-nak a felállítását. Akkor jött hirtelen a pandémia, és egy kicsit lelassította ezt a folyamatot. Nekem tehát amúgy is változás lett volna az életemben. A pandémia az emberi kapcsolatokat is nagyon sok helyen helyére tette az életemben. Kiderült, hogy kik azok, akik felületes kapcsolatban vannak velem, és kik azok, akik igazán mély kapcsolatot ápolnak velem. Egyénként jó az, ha az ember tisztán látja, hogy kik, milyen fontos szerepet játszanak az életében. Aminek nagyon örülök, hogy pont a Médiaválogatott volt az egyik olyan közeg, társaság, akikkel elég szorosan összezártunk ez idő alatt, és ez az egyik dolog, ami meg is erősítette a kapcsolatukat, mind Földesi Janival, mind az egész csapattal.
– Négy gyermeked van. Mekkorák most?
– Általában meglepetést szoktam okozni a gyerekekkel. Első körben meglepődnek azon, hogy egyáltalán van gyerekem, és mikor kiderül, hogy ráadásul négy is, ezzel végképp sokkolni szoktam az embereket. A legkisebb lányom, Kármen 3 éves, Ármin fiam 5 éves, Ramon fiam 9, és Solange lányom 12.
– Akkor annyira még nem követik a nyomdokaidat. Vagy látsz ilyen jeleket?
– Igen. A nagylányom Solange inkább a táncos vonalat viszi. Fantasztikus koordinációja van, és nagyon látszik, hogy kiteljesedik a táncban, a mozgásban. Mellette zongorázni tanul, Ramon fiam pedig gitározni. Eszeveszett tehetsége van a zenéhez. Kristálytisztán énekel, de ő abban a helyzetben van jelen pillanatban, hogy mivel annyira tehetséges, ehhez párosul egy adag lustaság, mert ő annyira jó, hogy nem kell gyakorolnia. De azért én próbálom neki átadni azt a fajta tapasztalatot, amin én is keresztül mentem. Azzal, hogy az embernek van egy adottsága, nem tett még semmit. A sikerhez az adottság az csak az egyik, és nem a legnagyobb összetevő. A szorgalom az, amiből a legtöbb kell. A nagyobb gyerekeknél, de akár az összesnél mondhatom azt, hogy meg nem tudnám mondani azt, hogy mennyi dalt ismernek, akár külföldit, akár magyar dalt. Nyilván a külföldi dalokat felismerhetetlen nyelven, de az eredetihez hasonlóan éneklik. Nagyon muzikálisak, nagyon szeretik. Ha otthon vannak, akkor bekapcsolják az összes hangszórót, és buliznak, táncolnak, énekelnek, szórakoztatják magukat, de nem az én unszolásomra. Nem különösebben hajtom őket ez irányba. Így a válaszom a kérésedre, hogy igen, szeretik a zenét. Nyilván azért a tanulás az első. Mi is egy olyan család vagyunk, ahol küzdünk azzal, hogy csinálják meg a leckéjüket, rakjanak rendet a szobájukban, menjenek már végre fürdeni. Ezek a tortúrák mennek, de én nagyon szerencsés vagyok, mert nagyon jó fejek a gyerekeim. Szeretem őket nagyon.
– Az életed fontos része a tánc is. Mesélnél kicsit róla?
– Nálam nagyon sokáig ment párhuzamosan a tánc meg az ének. Sokszor volt olyan, hogy éjjel kettőkor végeztem a fellépéssel, és a társammal, akivel csináljuk a tánccsapatot, mentünk a reptérre. Olyan tánccsapatom van, ami külföldön rendkívül nagy népszerűségnek örvend. Arról a kategóriájú tánccsapatról beszélek, ahol a reptéren várnak minket táblával, hatalmas fesztiválokon oktatunk, nagyon nagy íveket élünk meg. Azok a táncosok, akiknek megtanítjuk a koreográfiákat, amikkel dolgozunk, azok versenyeket nyernek vele. Nagy sikereket értünk el ezzel a csapattal. Nem Magyarországon, hanem külföldön népszerű ez a dolog, így aztán Magyarországon nem nagyon hallanak, tudnak erről. Egy arab folklór táncról van szó. Nagyon szeretem. Ugyanazt élem meg benne, mint amikor egy koncert van. Ugyanaz a kerék mozog bennem olyankor is. Erről ritkábban szoktam beszélni, mert ritkán kérdeznek, pedig szívesen mesélek róla. Az énekléssel párhuzamosan van a tánc, de az utóbbi nem annyira szokott teret kapni. Magyarországon is vannak fellépéseink, meg vannak meghívásaink, de gyakoribb a külföldi vendégszereplés.
