Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Kocsis Tibor először adott tévés interjút párjával közösen - Trimedio News

Kocsis Tibor először adott tévés interjút párjával közösen

Kocsis Tibor tavaly őszi ”coming out”-ja után először adott közös interjút párjával.

Kocsi Tibor múlt év októberében vállalta fel, hogy egy férfival él együtt. Párját, a fodrász Ferenci Lászlót azóta már többször megmutatta a közösségi felületein, de eddig még nem adtak közös interjút. Egészen máig, amikor is a Reggeli stúdiójában szerepeltek együtt a televízióban.

A műsorban meséltek megismerkedésükről, és elárulták, találkozásuk szerelem volt első látásra. Öt éve alkotnak egy pár, és már négy éve együtt élnek. Néhány hete pedig lakásfelújításba vágtak bele-

– Van, amire hívtunk szakembert, de megpróbálok sok mindent egyedül megoldani. Az az igazság, hogy engem ez nagyon kikapcsol. Teljesen kiszakadok a hétköznapi életből ilyenkor – mondta a mesterfodrász.

Persze szóba került az a téma is, miért nem beszéltek évekig a szerelmükről. De mára megkönnyebbültek, hogy felvállalták kapcsolatukat.

– Nincs feszengés, nincs belőle kellemetlen helyzet. Sokkal egyszerűbb így az élet, ezerszer egyszerűbb. Picit ezzel nyilván kommunikáljuk is azt, hogy lehet így, és ez tök oké. Nem kell ezt egy polcra tenni, hogy ők ilyen különlegesek. Ugyanolyan átlagos pár vagyunk, mint az összes többi – magyarázta az énekes.