Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

A koronavírus sem akadályozta meg céljai elérésében Gömöri András Mátét – Interjú

Újabb megmérettetésen szerepelt eredményesen.

2022. május 1-én, vasárnap Debrecenben került megrendezésre az IPF Erőemelő Magyar Bajnokság. A tavalyi eredményes debütálását követően idén is a nevezők között volt a már profi testépítő kártyával rendelkező Gömöri András Máté a DVTK színeiben. Máté egy év alatt összesen 52,5 kg fejlődést hozott.

A tavalyi eredményeihez képest, guggolás (212,5kg), fekve nyomás (145kg), felhúzás (260kg) idén minden területen javítani tudott. A vasárnapi megmérettetésen Máté összetett eredménye 670 kg volt. Guggolásban 240kg, fekve nyomásban 150kg, felhúzásban pedig 280 kg szerepelt a neve mellett. Ezek az eredmények az előkelő 10. helyre repítették a színész-sportolót egy brutálisan erős, 27 fős mezőnyben.

– Minden számban javítottál a tavalyi eredményedhez képest. Miben különbözött az idei felkészülésed a tavalyitól?

– Fantasztikus élmény volt egy ilyen nemzetközileg is kiemelkedő mezőnyben ismételten helytállni. A tavalyi évben az erőemelés inkább eszköz volt mintsem cél, hogy az őszi testépítő versenyszezonra megfelelő sűrűséget és fizikumot tudjak felépíteni. Utólag most már azt mondhatjuk, hogy ez egy hatékony eszköz volt, hiszen LasVegasban, az INBA Naturál Olimpián, megszerezhettem a Pro kártyát.

image0 1

Az első versenyemen tizennegyedik helyen végeztem egy nagyon erős mezőnyben. Idén a célom az volt, hogy felülmúljam a tavalyi eredményemet és előrébb végezzek. Ezt a kitűzésemet sikerült teljesítenem. Az előző évben nem programozott edzésprogrammal készültem, hanem ahogy én gondoltam, hallottam és ahogyan a testesítő mesterem, Kalas Csaba tanácsolta. Idén ez megváltozott. Tavaly megismertem Fekete Miklóst, a Magyar Erőemelő Szövetség szövetségi kapitányát, a Sirius Lifting Klub fejét, valamint Neszveda Tamás erőemelő edzőt. Idén már az Ő iránymutatásuk szerint, a szovjet módszer szerint készültem 16 héten keresztül, egy előre meghatározott programot követve.

– Volt bármilyen nehezítő körülmény a felkészülésed során?

– Egyetlen út sem megy zökkenőmentesen, így ez sem. A felkészülésemet nehezítette, hogy január végén pozitív lett a covid tesztem. Bár nem voltak komoly tüneteim, viszont úgy éreztem, hogy abban az állapotban és a gyors gyógyulásomat szem előtt tartva, jobbat teszek, ha kicsit visszább veszek a tempóból. Február elejére sikerült kilábalnom ebből a helyzetből. Onnantól teljes gőzerővel, valódi gőzmozdony módjára mentünk előre.

– Végezetül milyen volt a hangulat a versenyen?

– Nagyon imádom ezt a tipikus versenyhangulatot. Ez a világ sokban eltér a testépítésétől, viszont ugyanolyan vonzó számomra. Már szombaton lementünk Lillával és a kisebbik nevelt fiammal, hogy szurkoljunk a többieknek. Nagy örömöm, hogy Bulcsút is elkezdte érdekelni ez a sportág, rendszeresen edzünk is együtt. Ez az érdeklődés annyira komoly, hogy ha minden jól megy hamarosan versenyezni is fog. Nagy büszkeség ez számomra.

Az idei év sikerei után Máté bejelentette, hogy jövő tavasszal ismét versenybe száll célja pedig nem más, mint a 700+ kilogrammos összetett és tovább menetelni a Top felé.