Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Csemer Bogi őszintén beszélt édesanyja alkoholizmusáról – „Ez egy nagyon durva népbetegség” - Trimedio News

Csemer Bogi őszintén beszélt édesanyja alkoholizmusáról – „Ez egy nagyon durva népbetegség”

Az énekesnő nemrég vallotta be, alkohol problémákkal küzdő édesanya mellett nőtt fel.

Most pedig az RTL Reggeli című műsorában beszélt őszintén erről a sokakat érintő problémáról.

Az énekesnő a beszélgetés során elmondta, hogy kisiskolás volt, amikor először tudatosult benne, hogy édesanyjának alkoholproblémái vannak, de már hároméves korában is feltűnt neki, hogy valami nem stimmel vele, szerencsére azonban édesapjával és nővérével olyan közeli volt a kapcsolata, hogy erről a témáról is őszintén tudtak beszélgetni.

– Az volt a jó dolog, hogy apukám ebből nem csinált tabut, tehát te hiába próbálsz felépíteni egy buborékvilágot a gyerekek, mindent éreznek és tudnak. Apukám is tisztában volt ezzel, mi hárman nem is engedtük el soha egymás kezét – mondta az énekesnő, aki őszintén bevallotta azt is, hogy egy 10 éves terápiás folyamat eredménye az, hogy őszintén tud beszélni erről a témáról.

– Ez nem csak az én történetem. Ez egy nagyon durva népbetegség. Az enyém nem egy egyedi történet, mert sajnos sokan nőttek fel így. Nekem az volt a túlélési stratégiám, hogy kizárjam a külvilágot – mondta Bogi, aki a beszélgetés végén elmesélte azt is, hogy minek a hatására kezdte el a terápiát.

– Nekem az volt a fordulópont, hogy apukám meghalt. Nekünk nagyon jó kapcsolatunk volt egymással és amikor ő elment az nagyon megrendített minket, csak 47 éves volt és nem volt logikus az egész az anyukánk életviteléhez képest – vallotta be az énekesnő a Reggeliben.