Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Józan László elárulta, miért mondott fel a Vígszínháznál

14 év után távozott a Vígszínházból.

Józan László közel másfél évtizede volt a Vígszínház társulatának tagja, ám nemrég bejelentette, hogy szabadúszóként folytatja. Most elárulta döntésének okát, és arról is beszélt, mi mindent köszönhet a Vígnek.

Józan László sokaknak az RTL Klub képernyőjéről lehet ismerős, hiszen a színész hosszú éveken át játszott a Barátok köztben, most pedig a Keresztanyu című sorozatban láthatják a nézők. A színész természetesen tévés karrierje miatt meghatározó szereplője a színházi világnak, 14 évig a Vígszínház társulatában játszott.

A színész nemrég úgy döntött, hogy szabadúszóként folytatja a karrierjét, nehéz döntéséről és Vígszínházas éveiről a Blikknek mesélt.

– Voltak nehezebb időszakaim, tizennégy évig voltam a Vígszínház tagja. Ez most zárult le. Eljutottam oda, hogy szeretnék szabadúszó lenni, és azt éreztem, most jött el az a pont a szakmai életemben, amikor ezt meg tudom lépni. Hoztam egy döntést, felmondtam. Rudolf Péter meglepődött, ő szerette volna, ha maradok – mesélte a színész, aki nem tagadja, hogy a szakítással kapcsolatban vegyes érzések kavarognak benne.

– Voltak olyan színházi évadaim, amelyek kevésbé voltak fontosak szerepek vagy lehetőségek szempontjából, és voltak egészen elképesztő feladatok – árulta el Laci, akinek korábban nagy dilemmát okozott a Barátok köztös szereplésre való felkérés.

– Nagy dilemmám volt a Barátok közt, mert akkor még kőszinházi színészek nem feltétlenül vállaltak napi sorozatban szerepet. Kértem két hét gondolkodási időt, hogy merjek-e belevágni. Attól féltem, rám fogják húzni, hogy sorozatszínész. Tudtam, milyen lesz a karakterem.

Át kellett gondolnom, jelent-e nekem hátrányt az, hogy meleg karaktert játszom egy napi sorozatban. Éreztem azt, ha jön egy ilyen lehetőség, hogy fő műsoridőben ott lesz az arcom, akkor valószínűleg ez előrelépés lesz. Ha őszinte akarok lenni, akkor erre vágytam – magyarázta a színész.