Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Márió: Majdnem én is meghaltam

Megrendítő vallomást tett a népszerű harmonikás, Márió.

Márió, a harmonikás egyedül neveli 12 éves lányát, mert a felesége daganatos betegségben elhunyt, majd ő is annyira rosszul lett, hogy majdnem életét vesztette.

– Szerencsére a család is mellettünk áll. Segítenek a nagyszülők, a testvéreim és a sógornők. Az elmúlt hónapokban nehéz időszakon mentünk keresztül. A feleségem gyógyíthatatlan daganatos betegsége, majd tavaly októberi elvesztése óriási trauma volt. Ancsa még mindig csak 44 éves lenne… Őrizzük az emlékét, sokat beszélünk róla, mindennap felelevenítjük a közös történeteinket. A fényképe ott van a nappaliban, nem feledjük – magyarázta a zenész, aki hozzátette: a párja nélkül töltött első karácsony, húsvét és anyák napja rendkívül fájdalmas volt.

A trauma ellenére próbálnak nem szomorkodni, mivel Márió elmondása alapján a kedvese igazán vidám nő volt.

– Hiszek a lélekvándorlásban, és a buddhizmus által könnyebb elfogadni, hogy Ancsa itt hagyott minket, mert különben nincs ésszerű magyarázat arra, hogy egy negyvenes éveiben járó nőnek és édesanyának miért kell fiatalon búcsút mondania a földi léttől – mesélte a kedveséről.

A harmonikás nemrég elkapta a koronavírust, ami miatt sürgősen kórházba szállították: öt napig életveszélyes állapotban volt, a tüdeje alig működött, a szervezete pedig nem reagált a gyógyszerekre. Az orvosok már a legrosszabb forgatókönyvre is felkészítették a családtagjait – írja a Blikk.

– Majdnem én is meghaltam, de legbelül éreztem, hogy fel kell állnom. Nem hagyhatom, hogy a lányom árva legyen. Egy belső hang azt súgta, nekem még feladatom van és kijövök a kórházból – emlékezett vissza a harmonikás, aki azóta teljesen felépült.