Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Caramel őszintén beszélt a származásáról

Caramel elárulta, milyen mértékben határozta meg őt az, hogy egy romatelepen nőtt fel.

Caramel idén ünnepelte a 40. születésnapját, Szilágyi Szilvivel a napokban megszületett a második gyermekük, és zeneileg is új kihívást talált magának. Az énekes sosem tagadta le, honnan jött, sőt, még a lányát is elvitte már a törökszentmiklósi romatelepre, hogy lássa, milyen körülmények között élnek ott az emberek.

– Rám nem hatott torzító hatással sem az, amikor a cigánytelepen éltem, sem az, amikor a Megasztár megnyerésével hirtelen reflektorfénybe kerültem.

Mi Törökszentmiklóson teljesen kilógtunk a sorból, például azzal, hogy nevelőapukámnak – aki egyébként nem roma származású -, a könyvespolcokon több ezer kötete sorakozott. Vele együtt bújtam az ismeretterjesztő folyóiratokat – mondta.

Caramel nem járt zeneiskolába sem, mindent az évek során sajátított el autodidakta módon. Bár rengeteg roma támogatja őt, hozzátette, hogy nem mindenki tud ezzel az életmóddal azonosulni, mivel egyesek számára fájó pont látni az énekest a tévében vagy hallani a rádióban. Ezzel azzal szembesíti őket, hogy nekik nem sikerült kitörniük. Az édesapa leszögezte, hogy elsősorban a saját tetteiért felelős, viszont igyekszik úgy élni, hogy azzal példát mutasson másoknak.

– Én a tanulásban hiszek. Hosszútávon csak az oktatás segíthet a romák felzárkóztatásában és a különbségek mérséklésében, ezért szívesen elmegyek énekelni roma iskolásoknak, vagy olyan rendezvényekre, ahol beszélgethetek cigány gyerekekkel. Igyekszem inspirálni őket, hogy tanuljanak – fejtette ki az előadó

– Mindig egy önálló gondolatokkal és saját eszköztárral rendelkező, félkész embernek éreztem magam, amióta az eszemet tudom. Valószínűleg ez a „fékész-érzés” hajt, inspirál, ösztökél folyamatosan – idézte a Blikk.