Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Lovassport
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Lovassport
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió

Összeesett a színpadon a Sztárban sztár leszek! – VIDEÓ!

Újabb baleset történt a TV2 tehetséggondozójának előkészületein.

Bari Laci egyik pillanatról a másikra összeesett táncpróbán. Rosszul emelte a lábát és megcsúszott.

Azt mondja, a belé hasító fájdalomtól azonnal elsötétült előtte minden. A következő pillanat, amire emlékszik az, hogy a színpad közepén fekszik és kínzó fájdalmak gyötrik, emiatt képtelen volt lábra állni. Miután a stúdióban ellátták, a Tényeknek nyilatkozott.

– A táncmozdulatnál teljesen kifordult a térdem és kiment a bokám és a térdem. Jegeljük meg bekentük – mondta az énekes, akinek a fájdalmai később enyhültek és versenytársai segítségével nehezen, de végül fel tudott állni. A mentők mindenesetre kórházba szállították, hogy megröntgenezzék.

Az eset egyébként kísértetiesen hasonló az egy hónappal ezelőtt, szintén a stúdióban történt balesethez, amikor Kálóczi Réka gyakorlás közben a talpa helyett a térdére érkezett. Akkor szörnyű diagnózist közöltek az orvosok. Úgy döntöttek, azonnal műteni kell Rékát. Térde ugyanis több helyen eltört. Sokkal súlyosabb volt a sérülése, mint most Bari Lacinak, aki nagyon aggódik, de bízik benne, hogy nem történt nagy baj és vasárnap ott lehet a Sztárban sztár leszek! színpadán.