Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Popper Péter: Az újjáalakult Step együttessel emléket állítunk Flipper Öcsinek!

Popper Pétert nem kell bemutatni a magyar könnyűzene rajongóinak.

Az 1987. január 17-én megalakult Step zenekarral bombaként robbantak be, három év alatt három lemezük jelent meg és rajongó lányok ezrei írták nekik szerelmes leveleket. A népszerű zenésszel a Flipper Öcsi kiválása után feloszló pop együttes újraélesztéséről, önálló estjéről és arról is beszélgettünk, mi teszi boldoggá manapság.

– Mindig zenész akartál lenni?

– Ha jól belegondolok, igen (nevet). Zenei általános iskolába jártam, népdalénekesként kezdtem, de énekeltem az iskola énekkarának is, mellette zongorázni is tanultam. Győrben születtem, a zenei pályám is ott indult, 16 éves voltam, amikor a Republicból ismert, szintén győri Boros Csaba hívott a Citrom együttesbe billentyűsnek. Sűrű öt év következett, sok dalt írtunk, állandóan koncerteztünk, nagyon szerettünk együtt zenélni. Hatalmas rutint szereztünk, úgy éreztük miénk a világ. 1986-ig létezett a zenekar, amikor Budapestre költöztünk és megalapítottuk a Kanguru zenekart, Szigeti Ferenccel és Dobi Sanyival. Fél évig csak próbáltunk, nem történt semmi. Én napközben a hanglemezgyár büféjében ismerkedtem a magyar zenei élet ikonikus zenészeivel, énekeseivel, esténként meg a Fészek volt a törzshelyünk, ott találkoztam Öcsivel, Orbán Józsival és Fehér Attilával. Utóbbi javasolt egyébként az akkor alakuló Step együttesbe.

Popper Peter Step
Popper Péter

– Mesélj már egy kicsit arról az időszakról, milyen volt?

– Még bennünket is meglepett, hogy egy pillanat alatt hatalmas rajongótáborunk lett. Elképesztő három évünk volt, elképesztő sikerekkel. Aztán Öcsi kiválásakor feloszlottunk, de a barátság megmaradt. Mindenkit megviselt a halála, hiányzik, ezért is gondoltuk úgy 2015-ben a szintén alapítótag Zsoldos Dedy-vel, hogy újraalakítjuk a Step zenekart, ezzel emléket állítva Öcsinek, azóta is koncertezünk új tagokkal kiegészülve. Igazi házibuli feelingje van ezeknek a buliknak, van egy kicsi, de annál lelkesebb rajongótáborunk, akik mindenhová elkísérnek bennünket, és van, hogy jobban tudják a dalszöveget, mint mi (nevet). Idén még lesz december 29-én egy évzáró bulink az Off Kulturban, nagyon odatesszük magunkat.

– Milyen terveid vannak még idén?

– Szerencsére ez egy igazán sűrű időszak lesz, a munka hőse vagyok, imádom, ha zenélhetek. Lesz fellépésem még karácsonykor is, 24- én és 25-én is játszom. A Piano & Voice egyszemélyes estjeimen ismert slágereken kívül saját dalokat is előadok, de felcsendülnek. A nosztalgiát kedvelők örülhetnek olyan klasszikusoknak, mint Máté Péter, Szécsi Pál, Demjén Ferenc, Hungária, Edda, Neoton, Flipper Öcsi, vagy a Republic, de hogy a mai zene kedvelőit se részesítsük hátrányban, felcsendülnek dalok Rúzsa Magdi, Bagossy Brothers, és a Majka repertoárjából is, saját átírásban.

Ujjaalakult Step zenekar
Újjáalakult a Step zenekar

– Nagyon tetszik az ars poeticadból az a mondat: Ne mástól várjuk a boldogságunkat, hanem magunkban keressük azt. Téged mi tesz boldoggá?

– Nálam az a bizonyos pohár mindig teli, pozitívan nézem a dolgokat. Szeretek sportolni, edzeni, szeretem a jó borokat, boldoggá tesz az is, hogy bár egyedül élek, de főzhetek a lányomnak, aki nem messze lakik tőlem. És a zene is boldoggá tesz, még akkor is, ha másokat hallgatok.

– Nemrég vendég voltál a Hétfőn7 fő műsorban. Hogy érezted magad?

– Nagyon jól! Szuper társaságba kerültem, sokat nevettünk. Alig várom, hogy kikerüljön a netre és visszahallgassam a jóízű beszélgetést!