Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Peter Srámek Jimmyről: Inkább otthon maradnék Szlovákiában, csak élne

A szlovákiai származási énekes énekelte az összes dalt A Király című sorozatban.

A Király című sorozatnak köszönhetően Zámbó Jimmy soha el nem múló kultusza új erőre kapott, és az énekes körüli érdeklődés újra a tetőfokára hág. Most újabb érdekesség derült ki Jimmy kapcsán. A rajongói által királynak nevezett zenész egyik legnagyobb slágerét, a Mindent megbocsájt című dalt nem Jimmy, hanem Pásztor László kiadóvezető, a Neoton vezetője írta.

A Magyar Kultúra Podcastok-csatornán futó „A dal a miénk!” podcastsorozat célja, hogy bemutassa azoknak a daloknak a keletkezéstörténetét, amelyeket a rendszerváltás óta közösen éneklünk.

A podcast házasszonya Péczeli Dóri, a sorozat legutóbbi részében Zámbó Jimmy Mindent megbocsájt című dala volt a téma. Pásztor László, a dal szerzője is megszólalt az adásban.

– Jimmy szeretett volna valami mást. Egyszer mondja nekem stúdió munka közben: Lacika, írj nekem egy jó, modern dalt. És miről szóljon? Amiről akarod… Úgy alakult, hogy elkezdtem gondolkodni, hogy milyen a Jimmy, akkor már elég jól ismertem, és olyan volt, mint amilyennek megénekeltük. Lehetne nagy dolgokat mesélni, hogy ez volt meg az volt, elvonultam a világtól megírni, de azt a négy sort nem olyan nehéz azért kitalálni. Egyszerűen hazamentem, leültem gitározni, és szöveggel együtt elkészült, ehhez speciel nem kértem se Jakab Gyuri, se Hatvani Emese segítségét. Nem vagyok szövegíró, egész életemben 5-10 számot, szöveget írtam, de ebbe beletrafáltam azzal, hogy az emberek is ilyennek gondolták Jimmyt, és ez megerősítést nyert – mondta Pásztor, aki azt is elárulta, Jimmy egyáltalán nem instruálta őt a dallal kapcsolatban.

A podcastban megszólalt Peter Srámek is, aki A Király című sorozatban az összes dalt felénekelte. Az énekes elmesélte, hogyan gyakorolt másfél éven keresztül, hogy akcentus nélkül tudja tolmácsolni idolja dalait a filmben. Azt is elmondta, ő soha nem csalta meg egy barátnőjét sem, ezért nem volt oka korábban a Mindent megbocsájt című dalt énekelni, mostanában azonban gyakran előadja egy-egy fellépésen.

– A fellépéseken elő szoktam adni, az utolsó egy évben. Előtte nem, mert nem tudtam vele azonosulni, de az emberek imádják, kérik is. Úgyhogy csináltunk egy alapot, és nyomom a fellépéseken, a refrént nekem nem is kell nyomni, mert nyomják helyettem. Igazából azt szokták mondani, hogy most azt kapták, amit már nem tudnak megkapni Zámbó Jimmytől. Az élő koncert varázsát, amit Jimmy már nem tehet sajnos, bár tehetné. Inkább otthon maradnék Szlovákiában, csak élne – mondta az énekes.

A manapság a TikTokon visszhangzó Mindent megbocsájt-feldolgozás részleteibe pedig az egyik „elkövető”, a huszonéves producerzseni, Pócsi Botond, művésznevén Hundred Sins avatja be a podcast hallgatóit. Elárulta azt is, hogy miért volt számára első hallásra meglepő az eredeti dal.