Úgy érzi, Zámbó Krisztiánnal addig volt jó viszonya, míg el nem kezdett sikereket elérni.
A Király című sorozat megjelenése óta kritizálja őt a Zámbó család, amiben Peter Šrámek énekeli Jimmy dalait. Szerinte Zámbó Jimmy családja azt hiszi, a szlovák-magyar énekes elfelejtette honnan jött. Az RTL Klub Reggeli műsorában szólalt meg ezzel kapcsolatban.
– Azt hiszik, hogy a Zámbó Jimmy helyébe akarok állni. Ami nevetséges, mert Zámbó Jimmy van, volt és lesz, én Šrámek Péter vagyok. Én nem tehetek arról, hogy bennem valamilyen szinten hallják az emberek a Jimmyt. Amikor ide kerültem Magyarországra, tény és való, Jimmy-dallal jöttem. Nem beszéltem magyarul, imádtam őt. Mai napig rajongok érte.
Šrámeknek a legjobban az fáj kritikaként a Zámbó családtól, hogy szerintük az énekes nem vállalja azt, hogy Jimmy által lett ismert. Szerinte ez nem igaz, mert minden interjúban elmondja, hogy Jimmy-dalokkal jött Magyarországra.
– Nem tudnak már mibe belekötni, próbálnak kóstolgatni. 25-én beszéltem Krisztiánnal, felhívtam őt, másfél órán át beszéltünk, ezeket a dolgokat letisztáztuk. Erre két hét után látom, megint próbál kóstolgatni a kommentelők előtt. (…) Mindenhol szépen, tisztelettel beszélek róluk, mi jóban voltunk a Krisztiánnal is, addig, amíg nem kezdtem jobban sikeres lenni. Az a véleményük, elfelejtettem, honnan jöttem. Tisztelem őket, mint Jimmyt, teszem a dolgomat – mondta.