Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Elhunyt Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilvia zongoraművész

Temetéséről a család később intézkedik.

Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 62. évében, szerda hajnalban elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész, Tahi Tóth László színművész özvegye – tájékoztatta az MTI-t a család szerdán.
Kárászy Szilvia 1962. november 18-án született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után ösztöndíjat nyert a freiburgi Staatliche Hochschule für Musik mesterképző szakára, ahol 1990-ben szerzett diplomát. Több éven át Freiburgban, ezt követően Bécsben, majd Marokkóban élt és dolgozott. Első lemezfelkérését még főiskolásként 1989-ben, Németországban kapta, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét – olvasható a zene.hu-n közölt életrajzban.
Alapítója és igazgatója volt az I. Fazioli zongorafesztiválnak, amely 2001-től 2005-ig a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjában szerepelt. 2001-ben alapította meg az Aranyharang díjat, amelyet fogyatékos embereknek, művészeknek ítéltek oda. A Magyar zene a zongoraoktatásban 1900-2000 című filmjét UNESCO-díjjal tüntették ki.
2003-ban alapította meg a Magyar Zongora Akadémiát, amely fiatal komolyzenészek tehetséggondozásával foglalkozik, 2009-ben nyitotta meg összművészeti koncertszalonját, a Kárászy Szalont, amelynek létrehozásáért 2010-ben Gundel Művészeti díjat kapott.