Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Tóth Gabi és férje megvette első közös házát – „Életem első saját otthona, első saját hitele”

Nagy most a boldogság náluk, és persze sok a feladat.

Tóth Gabi a csalad.hu-n osztotta meg legújabb írását Felnőtté válás címmel, amiben büszkén újságolta el, hogy új helyen élnek férjével, Krausz Gáborral és kislányukkal.
– Megvettük életünk első közös otthonát a Krauszommal. Már nem bérlemény, nem másnak fizetek, hanem a banknak, de legalább ez már a miénk lesz. Mi alakítjuk, rendezgetjük, bár még inkább abban a fázisban van, hogy bontjuk atomjaira, hogy azután újra összerakhassuk. Őszintén nem látom még, hogy ebből az állapotból hogyan lesz pár hét múlva költözés, de muszáj, hogy legyen. Úgyhogy, ha más nem, még a földön alszunk majd és lavórban fürdünk, de ott leszünk együtt, és ezzel egy gyermekkori álmom válik valóra. Még el sem hiszem, hogy megtörtént – írja az énekesnő, aki korábban nem vette komolyan az intő mondatokat, mikor valaki arról beszélt neki, hogy az építkezés sok stresszel jár.
– Utólag be kell látnom, hogy mindenkinek igaza volt. Ha bárkit megbántottam volna, mert nem vettem komolyan az idegállapotát lakásfelújítás, költözés okán, ezúton is elnézést kérek – jelentette ki, majd arról is említést tett, most érzi igazán a felnőtt lét súlyát:
– Én úgy érzem, most válok felnőtté. Életem első saját otthona, első saját hitele, első ilyen hatalmas felelőssége, és első házátalakítása, hamarosan első óvodai beszoktatása. Bevallom, picit betojtam, hogy képes leszek-e végigcsinálni, pláne, hogy a hiedelemmel ellentétben a mi szakmánk azért elég bizonytalan, de legalábbis ciklikus – írja Gabi.

Fotó: TV2