Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió

Németh Kristóféknak ismét kisfiuk lesz

Nyár végén fog érkezni a színész harmadik gyermeke.

Németh Kristóf mindig is három gyerekre vágyott. A színész és felesége márciusban jelentették be, hogy második közös gyereküket várják. Most a Fókusznak adott interjút, melyben elárulta a születendő babájuk nemét is.
– Három fiús család leszünk – mondta boldogan Németh Kristóf, akinek az előző házasságából született már egy fia, Lóci, aki 15 éves, és jelenlegi feleségével, Zitával is van már egy közös kisfiuk, a most három fél éves Levente.
A színész azt mondja, 47 évesen tapasztalt apaként sok meglepetés már nem fogja érni.
– Amikor Zitával az első közös gyerekünket vártuk, akkor az volt a különbség, hogy Zitának az első gyermeke volt, nekem pedig a második. És ő azt mondta, hogy milyen fura, hogy én mennyivel lazábban, rutinosabban kezelem a babavárást, a kisgyerekes hónapokat. Most azt látom Zitán, hogy ő is teljesen le van már lazulva ilyen szempontból, és a második közös gyermekünket, a családunk harmadik gyermekét úgy várjuk, hogy nincsen bennünk félsz, biztosak vagyunk benne, hogy együtt megharapjuk az egész világot – mondta a színházigazgató.

Fotó: RTL Klub