Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Szarvas Andi megszólalt a szakításáról

Eleinte nem zárkózott el a béküléstől, de mára lezárta a történteket.

Szarvas Andi április elején jelentette be, hogy a vőlegényével felbontották a jegyességüket, három és fél évig voltak együtt. A szépségkirálynő akkor úgy fogalmazott: rájöttek, hogy más a szeretetnyelvük.
Szarvas ma a Mokkában mesélt arról, hogy érzi magát egy hónappal a szakítása után. Mint mondta, már sokkal jobban van, az első két hét viszont megviselte. Az adásban elárulta, bár sok közös volt benne és az exében, bőven akadtak közöttük különbségek is. Amíg a szépségkirálynő mindig beszélt a problémáiról, a volt párja inkább magában tartotta a sérelmeit, amik az utolsó nagy veszekedésükkor felszínre is törtek. Ekkor döntöttek úgy, hogy jobb lesz, ha külön utakon folytatják.
A műsorban azt is elárulta, van-e esély arra, hogy megmentsék a kapcsolatukat.
– Az első két hétben azt éreztem, ha beszélnénk, vagy megpróbálná, ha közeledne, akkor igent mondanék, viszont olyan vagyok, hogyha valamit lezárok, akkor valamit lezárok. Illetve azt a két hetet, amin végig mentem, azt nem hiszem, hogy meg tudnám bocsátani – nyilatkozta a TV2 sztárja.

Fotó: TV2