Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Négy hónapos Kustánczi Liáék kisfia, de már tervezik a második babájukat

Örülnének, ha Benettnek mielőbb kistestvére születhetne.

Kustánczi Lia és kedvese tavaly novemberben jelentették be, hogy úton van az első közös gyerekük. Kisfiuk, Benett április elején született meg, az egykori DJ pedig most arról mesélt, hogy a párjával már tervezik a második babájukat. Mint mondta, úgy érzi, lemezlovasként mindent elért, amit akart, most pedig már anyaként szeretne kiteljesedni.
– Nagyon jó baba, nincsenek kilengései. Legalábbis most már, mert az első időszak nagyon kemény volt, de már túl vagyunk az állandó éjszakázásokon, a hasfájós korszak elmúlt. Most jön a foga, de ez már nem viseli meg annyira, így én is nyugodt vagyok. Mondjuk érdekes, az egész anyaságra nem paráztam rá, valahogy minden olyan természetes. Persze kértem tanácsot az elején, de aztán rájöttem, hogy minden baba és anyuka is más, ami beválik az egyiknél, a másiknál egyáltalán nem – mondta a Borsnak Kustánczi, hozzátéve: szinte minden anyai terve dugába dőlt, amit a fia születése előtt lefektetett.
– Például én úgy szerettem volna, hogy az első estétől majd a saját szobájában alszik a kisfiam… Még aznap megdőlt, van egy görgethetős kiságya, így akár a nappaliban, akár a hálószobában velünk tud aludni. Egy pillanatról sem szeretnék lemaradni, szeretem nézni, ahogy alszik. Elolvadok az illatától, ahogy a bőre hozzám ér, már az első pillanattól, hogy megtudtam, várandós vagyok, valami óriási mélyről jövő érzelmeim vannak iránta. Éppen ezért a párommal rajta vagyunk, hogy megfoganjon a második gyermekünk, mindenképpen szeretnénk kistestvért Benettnek! – árulta el a lapnak.