Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Ábrahám Edit megmutatta az egyik legfontosabb személyt az életében – Fotó!

Gyermekkoruk óta egymás bizalmasai Ábrahám Edit és Nádai Bea énekesnő.

Köztük az elmúlt évtizedekben fel sem merült a féltékenység, szakmai téren és a férfiak kapcsán sem.
– A kapcsolatunk 13 éves korunkban kezdődött, amikor a híres Igaz Luci vagy ahogy a szakmánkban emlegetik, Luci néni tánciskolájába jártunk. Jazzbalettet tanultunk, akrobatikát, és sztepptáncot – elevenítette fel a több évtizedes barátság kezdetét Ábrahám Edit.
– A sok-sok idő alatt előfordult olyan, hogy elsodort bennünket az élet, de kisebb kihagyások után ugyanolyan őszintén tudtunk egymáshoz kapcsolódni, mint régen. Edit nem változott semmit, ma is olyan, amilyen volt, kívül és belül is, semmi allűr nincs benne, és most is csodálatosan néz ki – magyarázta Nádai Bea.

DSC 9298

– Nagyon jól esik, amit Bea mond, valóban mindig igyekeztem a földön maradni két lábbal. A külsőmért és az egészségemért pedig sokat teszek. Azt szeretném, hogy megfeleljek annak a képnek, amit saját magamról elképzelek, úgy érzem magam jól a bőrömben. Nemrég például 8 kilótól szabadultam meg, amiről azt hittem, hogy ennyi idősen már nem olyan könnyű, de szerencsére tévedtem. Rátaláltam egy testsúlycsökkentő mátrixra, amelyben van például egy vadon termő szilvafajta. Bélseprűnek hívják ezt az egzotikus kivonatot, és hát a változó korral lelassul az anyagcsere, ez pedig segített beindítani. A kúra segített, hogy megszűnjön az édesség utáni sóvárgásom, egy úgynevezett cukorgyilkos növénynek köszönhetően. Nem kellett sanyargatnom magam, igaz az nem is az én műfajom. Béke vagy a testemben, a lelkemben – magyarázta Edit, aki a hétköznapokat is igyekszik izgalmas programokkal megfűszerezni, kettejük wellness napján rengeteg közös élményt elevenítettek fel.

DSC 9208

– Emlékszem, kislány korunkban Bea reménytelenül szerelmes volt egy színészbe, persze tudtuk, hogy ez a szerelem nem teljesül be – mesélte nevetve Edit. – Féltékenység soha nem volt közöttünk, fiún össze soha nem vesztünk, a zsánerünk is más volt. Mély, régi barátságunk van, nem hiszem, hogy ezt bármi tönkre tudná tenni, így a szakmai féltékenység is kizárt. Annyira örülök annak, ha Beát látom énekelni, az irigység a mi természetünktől nagyon messzi áll – mondta a színésznő.
Edit a közelmúltban ellátogatott az Old Boys zenekar koncertjére is, ahol a színésznő könnyekig hatódott barátnője előadásán. Aztán légyszívesebben táncra is perdült volna, olyan hangulatot teremtettek. Edit nem tagadja azért is örül fogyásának, mert nagyobbik unokájával is szeretné tartani a tempót.
– Nemrégiben együtt vittük Lénát a játszótérre. Most már Bea is látja, hogy milyen eleven, felér három fiúval! – tette hozzá nevetve a színésznő.