Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Az orvosi szakvélemény szerint maradandók Horváth Lajos Ottó sérülései

A színművész tavaly ősszel sérült meg a Nemzeti Színházban.

2023 novemberében történt az a színpadi baleset, aminek következtében Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is komoly sérüléseket szenvedett a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadásának díszleteiben.
A Blikk most arról számolt be, hogy elkészült az orvosi szakvélemény, mely szerint Horváth Lajos Ottó maradandó sérüléseket szerzett a színházban történt baleset során.
A lap szerint az elmondottak hatására Horváth Lajos Ottó és ügyvédei igazságügyi orvos szakvélemény elkészítését kérvényezték, ami egyértelműen megállapította, hogy bár a baleset óta még nem telt el egy teljes év, már néhány hónap után egyértelműen kijelenthető, hogy a színész az esés során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékosságot eredményeztek. Mint írják, a szakvélemény szerint a színművész jobb keze – amellyel az esés közben az egyik reflektorba tenyerelt, és amit a kórházban több órán keresztül műtöttek – olyan mértékben roncsolódott, hogy Horváth már soha többé nem fogja tudni behajlítani a kezét, illetve a szorítóereje is magas százalékban csökkent. Emellett a többméteres zuhanás során eltört a lába, valamint a válla, a térde és a lábfeje is súlyosan sérült.
Az ügy kapcsán a lap felkereste Horváth Lajos Ottót, aki nem kívánt nyilatkozni, jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán azonban megerősítette értesüléseiket.
Számunkra ez nem volt kérdés, hogy Horváth Lajos Ottó olyan sérüléseket szenvedett, amelyeknél már az elején látni lehetett, hogy maradandó fogyatékossághoz vezetnek. Az ő esetében nem kellett megvárni az egy évet, és ezt a szakvélemény is megerősítette, amit dr. Szeles Géza készített. A rendőrség is készít majd egy kiegészítő szakvéleményt, amely bizonyára ugyanezt erősíti majd meg – fejtette ki az ügyvéd.

Fotó: Nemzeti Színház