Legtöbb szerepében ül vagy legfeljebb bottal tesz néhány lépést a színpadon.
Molnár Piroska két évvel ezelőtt mesélt arról, hogy mozgási nehézségei megoldására térdprotézist kap. A színésznő most a Blikknek árulta el: úgy döntött, nem vállalja az operációt.
– A műtét elmaradt. Az ember fél már nekimenni ilyen protézises műtéteknek. Természetesen biztosan kellene már, de közel a nyolcvanhoz nem hiszem, hogy az orvosok olyan nagyon boldogok lennének, hogy nekem új térdet varázsoljanak – mondta el Molnár, aki elismerte: a térdproblémája egyre több gondot okoz számára.
– Nagyon sok problémát okoz, egyáltalán nem úgy mozgok, mint régen, de már csak olyan szerepeket játszom vagy vállalok el, amit fizikailag meg tudok csinálni. Leginkább ülök vagy legfeljebb bottal teszek a színpadon vagy egy-egy jelenetben néhány lépést. Napi sorozatot azonban már biztosan nem vállalnék, azt már fizikailag nem bírnám – utalt az RTL-en nagy sikerrel futó Keresztanyu című sorozatra, melyben főszerepet játszott.
A 78 éves színésznő arról is beszélt, miként viszonyul a korához.
– Rémesen… Az ember sose hitte, hogy egyszer csak elkövetkezik, de sajnos nagyon hamar itt van. Mindenkit arra tudok figyelmeztetni, hogy nagyon figyeljen, mert az élet rohan, és mire az ember felkapja a fejét, már kifelé megy belőle.
A munkát azonban nem fejezte be. Jelenleg is forgat és több előadásban játszik. Szeptemberben bemutatója is lesz, ahol főszerepet játszik.
– Ha az ember eldönti, hogy még dolgozik, akkor becsületesen végigcsinálja, amit vállalt. Remélem, hogy nem szól közbe az élet valami csúnyasággal, ami miatt nem tudom tovább folytatni. Amíg ezek az előadások mennek és a közönség igényli őket, és elfogad a közönség így engem, már sokszor bottal játszva, addig csinálom – mondta.
Fotó: Zih Zsolt/MTI