Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Nagymamája emlékének adózva úszta át a Balatont Járai Máté

A színész évek óta fontolgatta, hogy átússza a Balatont, amelyre idén, mindössze három alkalomnyi felkészülés után kerített sort.

Elképesztő teljesítményt nyújtva úszta át a Balatont Járai Máté, akinek saját elmondása szerint nem az úszás az erőssége.
A Balaton nekem régebbi szerelem, a szántódi Járai-nagyi miatt a balatoni nyarak nekem örök emlékek. 2019-ben mikor ő elment megfogadtam, hogy átúszom a Balatont. Aztán minden évben néztem, hogy huh, épp most van az átúszás, lemaradtam. Idén viszont úgy voltam vele, hogy nincs mire várni, megcsinálom – mondta a Sláger FM-en a színész, aki nem nyújtotta hosszúra a felkészülést.
Összesen háromszor úsztam előtte. Egyszer másfél órát a Balatonban, egyszer egy szálloda wellness részlegén, egyszer pedig egy szentendrei gym medencéjében két órát. Jó az állóképességem és a monotonitás-tűrésem és bár az úszás nem az erősségem, nagyon kitartó vagyok. Futottam már félmaratont, de ez más volt – árulta el Járai Máté, aki számára az első 500 méter volt a legnehezebb. – 500 méter után azt mondtam magamban, hogy ezt még tízszer kell megtenni, hogy fogom bírni? Aztán elkezdtem szöveget mondani és minden karcsapással emlékezni a nagyira, a balatoni nyarakra. Meglódultam, mentem tovább, szövegeztem, énekeltem. Mivel este előadásom volt, tudtam, hogy nem várhatok. Nagyon akartam, nagyon láttam magam előtt, hogy megcsinálom – mondta a színész, akiért húga és felesége, Kíra is szurkolt.
Fantasztikus volt az egész, a szervezés, a hangulata és az, hogy a húgom végig ott evezett – igaz másik részen, de áthúzta a Balatont – mellettem. Amikor pedig mosolyogva kijöttem a vízből Kíra várt és gratulált. Őt is annyira magával ragadta az egész hangulata, hogy azt mondta, lehet, hogy jövőre elindul – vallotta be Pordán Petrának Járai Máté.