Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Keresztes Ildikó Takács Nikolas X-Faktor szerepléséről: „40 kilósra fogytam, amikor nem ő nyert”

Az előadóművészt megviselte, hogy nem mentoráltja nyerte a tehetségkutatót, ám ma már egyikőjük sem bánja ezt.

Remekül kiegészíti egymást a munkában Keresztes Ildikó és Takács Nikolas, akik nemrég közös dallal – amely a Köszönöm címet kapta – is megörvendeztették rajongóik. Ismeretségük még az X-Faktorra nyúlik vissza, ahol Keresztes Ildikó mentorálta az ikonikus hangú énekest.
Nikolas rendkívül zárkózott volt, a fiatal kora ellenére biztos sokat csalódott már, de mi művészek vagyunk, érzelmekkel dolgozunk. Tudtam, hogy úgy nem tudok neki segíteni, nem tudok úgy dolgozni, ha ez így marad – idézte fel a Sláger FM-en a kezdeteket az énekesnő, aki baráti beszélgetésre invitálta akkor Nikolast. – Megtörte azt a falat, hogy ő a mentor, én pedig a tanítvány, ültünk egy olasz étteremben, jót ettünk és beszélgettünk. Volt egy mondata, amire mindig emlékezni fogok. Azt mondta, ’Nikolas fiam, taníts meg engem énekelni’. Mindig megadta nekem a tiszteletet és inkább azt éreztette, hogy van olyan énekesi adottságom, amivel én tudok neki tanítani valamit – árulta el Takács Nikolas, akinek X-Faktorban elért második helyezésébe belefogyott mentora.
Negyven kilósra fogytam, hogy nem ő nyerte meg. Párhuzamot láttam a saját szakmai életemből, de hogy mégis itt ülünk és beszélgetünk, ez végül mindent bebizonyított – tette hozzá Keresztes Ildikó, aki soha nem engedte el mentoráltja kezét, akivel szakmai együttműködésük barátsággá alakult. – Bárhogy is alakult, az első két X-Faktor számomra benne lesz életem jó, dobogós pillanatai között. Sokat tanultam belőle, egy nagyon jó időszak volt. Még akkor is, ha a válogatók során reggel 6-tól, hajnali 3-4-ig forgattunk, meghallgattunk több száz énekest 4-5 nap leforgása alatt. Volt, hogy majd lefejeltük az üvegasztalt Gesztivel, olyan fáradtak voltunk. Pláne, ha előtte meghallgattunk már egy dalt – mint a Hallelujah – 428 alkalommal előadva. Ebbe jött Nikolas és énekelhetett volna bármit, olyan magas szinten énekelt már akkor, olyan műfajban, hogy azt mondtam, megnyeri az X-Faktort – árulta el a Hazai Slágerben Keresztes Ildikó.

Fotó: Takács Nikolas/Facebook