Nagy Tamás közleményben számolt be a történtekről.
A hétvégén az MVM Dome-ban lépett fel a Nox, a zenekar egyik alapító tagja, Nagy Tamás azonban csak egy rövid időre jelent meg a színpadon, egy botra támaszkodva. A zenész állapotával kapcsolatban a Blikk kereste meg Péter Szabó Szilviát, akitől megtudták, hogy Nagy nemrégiben sztrókot kapott.
– Szeretnénk megelőzni a találgatásokat, így őszintén elmondom, hogy Tominak nemrég volt egy kisebb sztrókja, amiből szépen gyógyul. Sajnos nem tudott úgy felépülni fizikálisan, hogy vállalni tudja ezt a fellépést. Ahogy a közönség is láthatta a színpadon, még szüksége van a botra, hogy stabil legyen. Bízunk a mielőbbi teljes gyógyulásban, és addig is odafigyelünk rá, és segítjük – mondta a portálnak az énekesnő.
Nagy Tamás később egy a közösségi oldalán megosztott közleményben köszönte meg a közönség támogatását.
– Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy ott lehessek ezen a különleges estén, de most az élet máshogy írta a történetet. Bár nem léphettem színpadra, mégis ott voltam – lélekben, szívvel és végül pár pillanatra a reflektorfényben is. Hatalmas megtiszteltetés volt megélni azt a szeretetet és elfogadást, amit a közönségtől kaptam – fogalmazott posztjában.