Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Egy felfedezés gyökeresen megváltoztathat mindent, amit eddig a védekezésről hittünk - Trimedio News

Egy felfedezés gyökeresen megváltoztathat mindent, amit eddig a védekezésről hittünk

Egy tanulmány kimutatta, a jövőbeli koronavírus mutációk miatt nem szükséges az újabb variánsokhoz igazítani a vakcinákat.

Dr. Kemenesi Gábor sokszor segítette „konyhanyelven” elmagyarázni a koronavírushoz kapcsolódó igen fontos, számunkra ismeretlen információkat. Most is így tett, ugyanis egy friss tanulmány részleteiről beszélt, aminek a lényege, hogy miért nem szükséges a vakcinákat az újabb és újabb covid varinásokhoz igazítani.

– A harmadik oltással az újabb variánsok ellen is jobb védelmet nyerünk – kezdte a kutató. – A harmadik dózis fontosságáról már sokszor nyilatkoztam. Számos olyan vizsgálat, amely a harmadik dózis hatását mérte, már igazolta annak szükségességét, társadalmi szinten sokkal jobb esélyekkel megúszták a fertőzés káros hatásait a három dózissal rendelkezők. Most, egy friss, a Nature folyóiratban megjelent tanulmány betekintést ad ennek biológiai hátterébe is.

Fontos tény, hogy a kutatás a jelenleg is használt, tehát eredeti Wuhani vírustörzset alkalmazó vakcinák hatását vizsgálta. Így ezen eredmények alapján egyelőre nem valószínű, hogy vakcinakomponens cserére lenne szükség a közeljövőben (azaz újabb variánsokhoz igazítani a vakcinát).

Az immunrendszerben az ún. B-sejtek felelősek az antitestek termeléséért, többek között a vírusok megkötésére is alkalmas immunglobulinokról (antitestek) van szó. Ezek a sejtek nem csupán a termelésen, de a vírusellenes antitestek fejlesztésén is dolgoznak.

A vizsgálat megállapította, hogy a harmadik vakcinadózis hatására a B sejtek száma, és az általuk termelt vírusellenes antitestek diverzitása is megnőtt.

Így összességében a tanulmány tudományos magyarázatot ad arra, hogy az eredetileg nem omikron-alapú vakcina harmadik dózisa, hogyan képes mégis az omikron ellenes védelmet növelni. A most feltárt mechanizmus alapján feltételezhetjük, hogy a jövőbeni variánsok ellen is működhet az emlékeztető oltás, a vakcinakomponens cseréje nélkül. Ezt egyébként egy egereken végzett tanulmány is alátámasztotta, ahol omikron-specifikus és hagyományos vakcinakomponens által nyújtott védelmet hasonlítottak össze – jelentős különbség nélkül működtek.

A vizsgálatok mRNS vakcinával történtek, a többi esetében, ahol hasonlóak a tapasztalatok ugyanez a mechanizmus lehet a háttérben. Tehát, aki még nem tette, mihamarabb vegye fel a harmadik dózist, a vírus változása továbbra is kiszámíthatatlan – fontos a vakcinák által nyújtott védelem megfelelő szinten tartása – olvasható Kemenesi Gábor írásában.