Kína és Oroszország 2021 márciusában állapodott meg nemzetközi Hold-kutató állomás létrehozásáról.
A Kína és Oroszország által vezetett nemzetközi Hold-kutatási állomás (International Lunar Research Station, ILRS) előzetes tervei között szerepel atomreaktor létesítése a Hold felszínén – közölte Pej Csao-jü, a Csang-o-8 küldetés főmérnöke szerdán egy sanghaji sajtótájékoztatón.
A tervek szerint a bázis energiaellátását nagyméretű napelemek biztosítanák, amelyeket a Hold felszínére telepítenének. A Csang-o-8 küldetés célja, hogy előkészítse állandó holdbázis kiépítését a Hold déli pólusán, amely hosszú távon űrhajósok fogadására is alkalmas lehet.
A projekt szervesen illeszkedik a kínai űrkutatási hivatal által meghirdetett háromlépcsős programba: az első fázis (2021-2025) a Hold felszínének feltérképezésére és a landolási technológia előkészítésére koncentrál, a második szakasz (2026-2035) az irányítóközpont és a működési rendszerek – például az energia- és kommunikációs szolgáltatások – kialakítására összpontosít, míg a harmadik szakaszban a Hold emberes kutatása kerülne előtérbe, és megkezdődne az emberek Holdra juttatásának előkészítése.
Az ILRS-programhoz a jövőben nemzetközi partnerek csatlakozását tervezik az úgynevezett „555 program” keretében, amely 50 ország, 500 kutatóintézet és 5000 külföldi szakértő bevonását tűzte ki célul.
A Roszkoszmosz még 2021 januárjában közölte, hogy kilép a hasonló célú, Gateway nevű amerikai projektből. A lépést az orosz űrhatóság azzal indokolta, hogy az együttműködésben az amerikai félen túl a külső partnerek részvétele korlátozott.
Kína az utóbbi években több sikeres Hold-missziót vitt véghez. Kínai űrjármű elsőként 2013-ban jutott el a Hold felszínére, 2019-ben pedig a Csang-o-4 a Hold a Földtől távolabb eső, sötét oldalán landolt. 2020 decemberében Kína a világ harmadik országaként kőzetmintákat hozott vissza a Földre, amire 1976 óta először volt példa. (MTI)
Fotó: MTI/EPA/EFE/Miguel Gutiérrez



