Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Axiom-4 – Huszonöt kísérletet hajtott végre Kapu Tibor sikeresen a Nemzetközi Űrállomáson

A magyar űrhajós július 15-én érkezett vissza a Földre.

Huszonöt kísérletet hajtott végre Kapu Tibor sikeresen a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), ahonnan kedden tért vissza a magyar kutatóűrhajós az Axiom-4 küldetés tagjaként. Kapu Tibor jól érzi magát, már találkozott a családjával is – mondta Juhos Norbert, a HUNOR program küldetésvezetője az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Hozzátette: a következő két hétben rehabilitációs időszak vár a magyar űrhajósra, pihennie kell orvosi felügyelet mellett, amelyet a Semmelweis Egyetem munkatársai látnak el.
Kiemelte, hogy Kapu Tibor 25 kísérletet hajtott végre a Nemzetközi Űrállomáson, amelyek a magyar tudományos örökség részét képezik majd. A kísérleteket széles portfólió mentén állítottak össze a tudósok. Ebben szerepeltek anyagtudományi és orvosbiológiai kísérletek, valamint folyadékvizsgálatok is. „A lehető legszélesebb körben igyekeztünk kutatók, egyetemek kutatásait és kísérleteit beintegrálni ebbe a kéthetes időszakba” – idézte fel.
Mint fogalmazott, a Nemzetközi Űrállomás egy olyan kutatási platform, amelynek két nagy előnye van bármelyik kutatóintézethez képest: egyrészt, hogy végtelen mennyiségű súlytalanságot, vagyis mikrogravitációt lehet „előállítani„, másrészt egy olyan sugárzási környezet van, amely lehetővé teszi például a sugárdózis méréseket is. Kitért arra is, hogy a misszió alatt a NASA rendszerén keresztül tudták tartani a kapcsolatot Kapu Tiborral.
Beszámolt arról, hogy zajlik a vizsgálatok eredményeinek kiértékelése, Kapu Tibor az elkövetkező időben találkozni fog az intézetek, laboratóriumok, egyetemek kísérletgazdáival és egyeztet a tapasztalatairól.
Juhos Norbert rámutatott: a jövő fogja megadni a választ arra, hogy a mostani vizsgálatok során megszerzett eredményeket milyen szélesebb platformokon tudják majd használni a kutatók.
Ezek az eredmények fogják megmondani, hogy milyen irányba tudjuk vinni a világunkat” – mondta, kiemelve, hogy minden kísérletnek fontos haszna van, az anyagtudományi kísérletek például olyan eredményeket adhatnak, amelyeket a jövőben a különböző iparágakban lehet majd hasznosítani.
Megtiszteltetés, hogy fel tudtunk jutni egy olyan helyre, ahova nem sok embernek sikerül, főleg kutatóként” – emelte ki. Hozzátette: az is unikális, hogy 25 magyar kísérletet vitt fel Kapu Tibor.

Fotó: MTI/Axiom Space