Fagyveszély várható a következő napokban, szerdára virradóra az ország nagy részén fagypont alá csökken a hőmérséklet.
Háromféle csomaghoz lehet majd jelentős árcsökkentéssel hozzájutni.
A tanárképzés 2025. szeptember elsejétől indul.
Átadták a Psota Irén-díjat: az elismerést Kiss Mari színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító és örökös tagja vehette át.
Az énekes ugyan most szingli, de sok pikáns ajánlatot kap, ráadásul nem csak a fiatalabb hölgyek vetnek szemet Péterre.
A csúcsidőszakon kívül végzett munkálatok idején, várhatóan 9 és 16 óra között, sávzárásra kell számítani az említett szakaszokon.
Március 27-ig lehet benyújtani a kérelmet.
Lehűléssel és élénk széllel indul hét, visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 10 Celsius-fok körül várható.
Öt órán át tartott a tűzharc az izraeli hadsereg (IDF) és az iszlamista Hamász terrorszervezet fegyveresei között hajnalban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet.









