Több politikus is a részvétét nyilvánította ki a szomorú hír hallatán.
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Sólyom László „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el – áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben.
Novák Katalin: Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót!
Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót, Magyarország néhai köztársasági elnökét! – írta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap MTI-hez eljuttatott közleményében.
Sólyom László nemzetközileg elismert jogtudós volt, akinek előbb a Nemzeti Kerekasztal résztvevőjeként, majd az Alkotmánybíróság első elnökeként meghatározó szerepe volt a rendszerváltoztatásban, a demokrácia és az életünket meghatározó alkotmányos keretek megteremtésében – áll Novák Katalin közleményében.
„Hálás vagyok, hogy megosztotta velem tapasztalatait” – fogalmazott a jelenlegi államfő.
Hozzátette: Sólyom László néhai államfőt a Sándor-palota saját halottjának tekinti. Emlékére félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a Sándor-palotánál.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán