Éjféltől életbe lépett a szlovén határellenőrzés a horvát és a magyar határon, az intézkedés legalább tíz napig.
Ljubljana azután döntött az ideiglenes határellenőrzés visszaállításról, hogy Olaszország a megváltozott európai és közel-keleti helyzet miatt biztonsági okokból szintén szombattól hasonló intézkedést jelentette be a szlovén határon – közölte a helyi sajtó.
A ljubljanai kormány a lépést azzal indokolta, hogy bűnüldöző szervek információ szerint a Nyugat-Balkánon egyre nagyobb méreteket ölt a szervezett bűnözés. Emellett a különböző terrorista és szélsőséges mozgalmak, illetve csoportok tagjai kivonulnak a konfliktusövezetekből, hogy „elkerüljék tetteik következményeit, vagy akár azzal a szándékkal, hogy veszélyeztessék biztonságunkat és stabilitásunkat”.
Szlovénia 14 ellenőrzőpontot hozott létre a horvát és a magyar határon, előbbin 12-öt, utóbbin kettőt.
Az uniós állampolgárok továbbra is minden határátkelőhelyet használhatnak, a harmadik országok állampolgárai ugyanakkor kizárólag ezen a 14 ponton léphetik át a határt. (MTI)
Fotó: MTI/Varga György