Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Felcsút díszpolgára lett Mészáros Lőrinc

Díszpolgári címet adományozott Felcsút község önkormányzata Mészáros Lőrincnek – közölte a Mészáros Csoport Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel.

A közlemény szövege szerint a helyi képviselőtestület a kitüntetéssel köszönte meg Mészáros Lőrincnek, hogy vállalatcsoportja karitatív tevékenysége mellett, elkötelezett lokálpatriótaként kiemelt figyelmet fordít a térség fellendítésére, az ott élők életszínvonalának javítására, jólétük előmozdítására.
Hozzáfűzték: a nagyvállalkozó régóta munkahelyteremtéssel és pénzügyi támogatással segíti nemcsak Felcsút, de a teljes régió felemelkedését.
Az általa megálmodott Mészáros Alapítvány például 2016 óta mintegy 1200 felsőoktatásban tanuló helyi és környékbeli fiatalt támogatott 700 millió forint értékű ösztöndíjjal, míg a 2017-ben alapított Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány által közel 3300 általános és középiskolai diák, illetve 300 otthonteremtő fiatal pár jutott több mint 1 milliárd forint támogatáshoz – idézték fel.
Kiemelték, hogy a térség fejlesztése mellett Mészáros Lőrincnek köszönhetően a Pancho Aréna és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia által Felcsút a hazai utánpótlásnevelés és a futball élet egyik meghatározó központja lett.
Mészáros László, Felcsút polgármestere a közlemény szerint a díszpolgári cím átadása előtt úgy fogalmazott: „Ez a cím annak a személynek adományozható, aki Felcsút község érdekében kiemelkedően jelentős munkájával, helytállásával, kiállásával vagy egész életművével hozzájárul a település fejlődéséhez, értékei, érdekei megóvásához, polgárai életkörülményeinek javításához, a község jó hírnevének öregbítéséhez.”
A díszpolgári cím átvételét követően a tájékoztatás szerint Mészáros Lőrinc azt mondta: „Felcsút és az egész Vál-völgye térség szívügyem, hiszen itt nőttem fel. Éppen ezért kiemelt kötelességemnek érzem a rászoruló helyi emberek és ügyek támogatását, a fiatalok tanulmányainak megkönnyítését, a terület gazdasági fejlődésének elősegítését”.
Az üzletember a felcsúti díszpolgári cím mellett további két határon túli település, Eszék és Csíkszereda díszpolgári címével büszkélkedhet – áll a közleményben.

Fotó: TV2