Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

A kormány szigorítja a gyermekvédelmi szabályokat

Egyben a gyermekvédelmi intézmények vezetői kinevezésének feltételeit is módosítják.

Arra a kérdésre, hogy kormány részéről lezártnak tekintik-e a kegyelmi botrányt, Gulyás Gergely úgy válaszolt: miután „minden megtörtént, ami megtörténhetett” és a köztársasági elnök, illetve a volt igazságügyi miniszter is lemondott megbízatásáról, ezért igen, de még természetesen meg kell választani az új államfőt, illetve a tavaszi ülésszakon áttekintik a gyermekvédelmi szabályokat.
Tudomásul vettük a köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter döntését” – mondta a miniszter, aki egy másik kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy sikerül olyan köztársasági elnök jelöltet találni, akit az ellenzék is támogat. Ennek akadályát Gulyás Gergely nem feltétlenül a személyben, hanem a magyar politikai és közállapotok jelenlegi helyzetében látja.
Azt is mondta, nem zárkózna el a kegyelmi eljárások nyilvánossá tételétől, és úgy gondolja, hogy a mostani esetre tekintettel bárki lesz a köztársasági elnök, minden döntését úgy fogja tekinteni, hogy az nyilvános. Ez is amellett szól – tette hozzá –, hogy akár teljes nyilvánosságot is lehet a döntéseknek biztosítani.
Kérdésre közölte: Orbán Viktor miniszterelnök és ő maga is a sajtóból értesült a K. Endrének adott kegyelemről, a miniszterelnökkel sem Novák Katalin, sem Balog Zoltán nem egyeztetett. Azt is mondta: nem tudja, hogy a kormánytagok közül valaki megkérdezte-e Novák Katalint a kegyelem indokáról.
Felhívta a figyelmet arra is: a kegyelmi kérvény elbírálásánál, most mindenki az ellenjegyzőt, tehát a korábbi igazságügyminisztert is kritika céltáblájává teszi, holott a magyar alkotmányos gyakorlatban, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldal volt hatalmon, az elmúlt 25 évben mindenki minden kegyelmi kérvényt ellenjegyzett. Varga Judit csak a töretlen gyakorlatot folytatta, bár ebben az esetben „jó lett volna szakítani ezzel a gyakorlattal” – fogalmazott.
Kérdésre válaszolva úgy vélte: a Budaházy-ügyben a köztársasági elnök helyes döntést hozott, amikor kegyelmi jogkörével élt. Ott szerinte világos pró és kontra érvek voltak, a mostani ügyben viszont az a nehézség, hogy „csak kontra érvet” lát.
Arról, hogy a miniszterelnök miért nem kommentálta Novák Katalin lemondását, azt válaszolta: Orbán Viktor szombaton mond évértékelőt.
A miniszter elismerte, tudja, hogy Varga Judit támogató vagy ellenző javaslattal küldte a kegyelmi kérvényt a Sándor-palotába, de nem kívánta azt ismertetni, mondván, az érintettek lemondása után nem akar erről többet nyilatkozni.
Arra a kérdésre, hogy mit üzen a kormány a bicskei gyermekotthonban bántalmazott áldozatoknak, úgy felelt: a „kormánynak az a mondanivalója, hogy az eddigi gyermekvédelmi törvény szigoránál is tovább kell lépni„. Az áldozatoknak pedig „azt üzenjük, hogy együtt érzünk velük és mindenkinek, akinek tudunk, szeretnénk segíteni” – fogalmazott.
A pedofilok kémiai kasztrálására vonatkozó javaslatról azt mondta: erről nem foglalt eddig állást a kormány, személyes véleménye szerint jól meg kell fontolni, hogy milyen szankciók lehetőségét fogadják el. Úgy fogalmazott: kétségkívül az a legsúlyosabb, ha valaki egy gyermeket bántalmaz, szexuálisan inzultál, ezért a legszigorúbb ötleteket sem kell rögtön elvetni, de azért az emberi méltóság az általános alapelve a magyar alkotmányosságnak.
A jobboldalon a tévedéseknek, hibáknak mindig van következménye, a baloldalon a legsúlyosabb bűnöknek sincs – kommentálta a miniszter azt a felvetést, hogy Fekete-Győr Andrást, a Momentum volt elnökét elítélte a bíróság, amiért egy 2018-as demonstráción füstgránátot dobott a rendőrökre, azonban ő nem akar lemondani a képviselő mandátumáról. Hangsúlyozta: az, hogy egy képviselő „égő gránátot dob rendőrökre„, nyilvánvalóan nem összeegyeztethető azzal, hogy valaki közbizalmat igénylő tisztséget lásson el a közéletben.
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva arról is beszélt: a „komédia kategóriába” tartozik, ha „nem lenne tragikus is egyben” Gyurcsány Ferenc azon állítása, hogy ő vállalta a felelősséget a 2006-os történésekért. Tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc mai napig a baloldal első számú vezetője, mindannak ellenére, amit kormányzása alatt a magyar választópolgárokkal szemben elkövetett, beleértve a közvetlen fizikai erőszakot is – tette hozzá.
A miniszter a Klubrádió oldalán megjelent „botrányos cikk” ügyében kijelentette: biztos abban, hogy a cikket jegyző Arató Andrásnak le kellene mondania a pozíciójáról, és amíg ez nem történik meg, „addig tisztességes ember a Klubrádióban sem munkavállalóként, sem pedig interjúalanyként nem teszi be a lábát”.
A minisztert megkérdezték Magyar Péternek – Varga Judit volt férjének – állításairól is. Közölte: hónapokkal ezelőtt beszélt Magyar Péterrel utoljára, „részben, mert (Magyar Péter) előre megmondta, hogy ha az ő különböző állami megbízatásai megszűnnek, akkor azt fogja csinálni, amit most tesz”. (MTI)