Legalább öt migráns, köztük egy négyéves kislány életét vesztette az észak-franciaországi Wimereux tengerpartjánál.
A tragédia akkor történt, amikor keddre virradóra megpróbáltak átkelni a La Manche-csatornán Nagy-Britannia irányába – erősítették meg rendőrségi források a La Voix du Nord című regionális napilap értesülését, de a tragédia körülményeiről egyelőre nem közölték részleteket a hatóságok.
A lap úgy tudja, hogy az átkelés előtt lökdösődés volt a túlterhelt gumicsónak körül, amelyet az embercsempészek több mint száz emberrel a fedélzetén indítottak útnak a brit partok irányába. Erre korábban nem volt példa.
Legutóbbi március 3-án történt halálos baleset ezen a partszakaszon: egy hétéves kislány fulladt a vízbe az Északi-tengerbe ömlő Aa csatornában, amikor egy kis halászhajó 15 emberrel a fedélzetén felborult. Február végén egy 22 éves török állampolgárságú férfi vesztette életét, amikor az észak-franciaországi Calais partjainál kiesett egy hajóból, két másik migráns pedig eltűnt. Január 14-re virradó éjszaka öt bevándorló, köztük egy 14 éves szíriai tinédzser veszett oda Wimereux-nél, amikor megpróbáltak elérni a 9 Celsius fokos vízben egy, már a tengeren lévő lélekvesztőt.
Tavaly 12 migráns vesztette életét, amikor megpróbált átkelni a La Manche-csatornán a helyi prefektúra összesítése szerint.
A brit hatóságok adatai szerint 2023-ban 29 437 ember érkezett az Egyesült Királyságba a La Manche-csatornán csónakokon átkelve, a 2022-es 45 ezres rekordot követően. Az átkelők 20 százaléka afgán állampolgár, őket legnagyobb számban az irániak és a törökök követik, megelőzve az eritreaiakat és az irakiakat. (MTI)