Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Velence városába több mint százezren léptek be a legelső fizetős napon

.Április 25. nemzeti ünnep volt Olaszországban, ezért az átlagosnál magasabb volt a látogatók száma.

A hivatal adatai szerint a reggel fél kilenctől délután négy óráig tartó fizetős belépés ideje alatt több mint 113 ezren érkeztek Velencébe.
A városba belépők közül több mint 15 ezren vettek öteurós napijegyet. A többiek csak regisztrálták magukat, de felmentést kaptak a napidíj alól: közöttük volt az a közel negyvenezer vendég, aki legalább egy éjszaka szállást foglalt magának Velencében, az a több mint húszezer dolgozó, aki munkavégzés miatt lépett be a városba, tizenháromezer diák, valamint kétezer velencei lakos, rokonaik és vendégeik.
Velence önkormányzata csütörtökön vezette be a fizetős belépési rendszert. A városba belépőknek a külön erre kialakított internetes portálon kell regisztrálni magukat, valamint belépőjegyet váltani. Kisérleti rendszerről van szó, amely a várost megszálló tömegturizmus terhét kívánja enyhíteni.
A regisztrációt és a jegyváltást hét kapunál ellenőrzik, köztük a repülőtérnél és a Santa Lucia vasútállomás előtti téren a vaporetto-komphajók állomásánál. Ugyanott jegyváltó automatákat is felállítottak.
Csütörtökön 14 ezer személyt ellenőriztek, és egyetlen szabálysértőt sem találtak – közölte a polgármesteri hivatal.
Luigi Brugnoli polgármester úgy nyilatkozott, Velencében korábban semmit sem tettek a turizmus szabályozására, és „azt gondoltuk, szükséges lépni”. Kijelentette, tisztában van vele, hogy sokan tartanak az újdonságtól, de a cél az idegenforgalom minőségi javítása.
Jelenleg több pénzt költünk a város fenntartására, mint amennyi bevételünk van” – hangoztatva emlékeztetve, hogy évi 20 millió látogató érkezik Velencébe, de nagy részük csak reggeltől estig tartózkodik a városban.
A 14 éves kortól kötelező fizetős belépés további huszonnyolc napig lesz érvényben július közepéig. A rendszer érvényes lesz péntektől egészen május 5-ig, majd az összes hétvégén. A kisérleti szakasz végén döntik el, hogy tartósan bevezetik-e, valamint azt is, hogy az 5 eurós napijegy árát felemelik-e.
A Velencében született vagy a városban állandó lakhellyel bírók száma 270 ezer: ők regisztráció nélkül léphetnek be a városba. (MTI)