Fiatalon két végén égette a gyertyát Várkonyi András.
A Barátok Közt Vili bácsija korábban még bárzongoristaként is dolgozott, de keresetét azonnal el is verte éjszakai bárokban. Falta az életet, a nők is rajongtak érte. A színész még mindig imád zongorázni, nemrég azonban komoly ízületi fájdalmai miatt úgy tűnt, lehet, hogy örökre el kell búcsúznia kedvenc hangszerétől.
– Volt egy nagynéném, aki igen muzikális volt, ő szerzett egy zongorát, az ő tanácsára jártam zeneiskolába. Beethoven Für Elise-ig jutottam el, aztán betört a beat korszak és rájöttem, hogy azok közül a dalok közül bármit el tudok játszani, így abbahagytam a tanulást. A kaposvári színházi tagságom után, a társulat hegedűsével elmentünk a Balatonra, ahol duettet adtunk elő. Rettenetes technikai körülmények között, megfáradt, öreg zongorákon, sorra a parti üdülőkben. Én zongoráztam, ő dobolt. Amikor a vendégek kellő mennyiségben fogyasztottak alkoholt, akkor elővette a hegedűjét, én pedig kísértem. Akkoriban nagyon sokat csajoztunk, amit kerestünk este a zenével, azt utána az éjszakai bárban el is tapsoltuk. Fiatalok, szabadok voltunk. Abban az időben volt sláger a Hull az elsárgult levél, de a rádióban nem nagyon hallhatta az ember. Bementem a cukrászdába, és bedobáltam a kétforintosokat a wurlitzerbe, úgy tanultam meg a dalt. Aztán jött az ősz és leszerződtem a Vidám Színpadhoz. Mára már pedig csak a magam gyönyörűségére játszom, igaz ebben az utóbbi időben a sors is közbeszólt – emlékszik vissza András, ugyanis egy ideig úgy tűnt, a zongorázás már inkább fájdalmat, mint örömet jelentett a számára.
– Jött az ízületi fájdalom, főleg a jobb kezemben, a kisujjamnál és a csuklómnál. Megpróbáltatást jelentett a zongorázás, aztán amikor már a végtagjaimba és a csípőmbe is kiterjedt és olyan volt, mintha tűvel szurkálnának, akkor éreztem, hogy valamit tennem kell. Úgy voltam vele, hogyha nem teszek valamit, akkor baj lesz. Jönnek a felkérések és ez a világ egy mókuskerék. Ha az emberről lemondanak, annak hosszú távú hatása van, a hivatásra és a megélhetésre nézve is. Oszvald Marika ajánlott egy ízülettámogató gyógynövény-keveréket, ami segített a bajomon. Ez nagyon sok hasznos összetevőt tartalmaz, például a fűzfakéregben gyulladásgátló anyagok vannak, középkori szerzetesek is használták már fájdalomcsillapításra. Az indiai tömjénfa egy igazi ajurvédikus kincs, alkalmas arra, hogy blokkolja a gyulladást okozó enzimeket. A sárgavezért már a 2. században is használták, az egyik leghatásosabb tradicionális kínai gyógynövénynek tartják, több, mint 160 hatóanyagot tartalmaz. Meggyőződésem, hogy amik hatottak az 1000-2000 évvel ezelőtti emberekre, azok most is segítenek, csak meg kell velük barátkozni és használni kell – magyarázta a színész, aki a kényszerpihenő után újra fájdalom nélkül ülhet le esténként a zongorához, de a kerti munka sem okoz már nehézséget.
– Ez azért jó, mert a teherbírásom visszanyertem, fel tudom vállalni még mindig egy aktív ember szerepét, nem vagyok magatehetetlen öregember. Ott van az unokám, aki 12 éves. Az ő tempóját, az ő energiáját úgy érzem még tudom követni. Ki akarom használni ezeket az együtt töltött éveket, mert mindjárt kamaszodik és ki tudja meddig igényli még ennyire a nagyszülei társaságát – tette hozzá boldogan András.
