Egy neves rendező vetítette előre a nem túl kedves kritikát, ám volt más is, amit bezsebelt a sorozat miatt.
A mai napig óriási kultusz lengi körül a Linda című sorozatot és szereplőit, akik egy egész korszakot határoztak meg akciódús alakításukkal. Szerednyey Béla, a sorozat egyik főszereplője kedves nosztalgiával emlékszik minderre, pedig amikor elvállalta a szerepet kapott hideget-meleget.
– A sorozatszínész lét akkor nem volt valami fergeteges dolog. Kicsit inkább le is nézték ezt. Olyannyira, hogy egy neves filmrendező – mikor megkaptam a szerepet – azt mondta, hogy ezzel kinyírtam magamat a szakmából. Végzős főiskolás voltam, egy percig nem gondolkodtam azon, hogy elvállaljam-e vagy sem. Ráadásul kezdetben csak egy pilotról volt szó, később lett az egészből sorozat – árulta el a Sláger FM-en a színész, aki később is kapott kritikát a sorozatban való szereplése miatt.
– Egy fiatal filmrendező egyszer azt mondta, hogy elhasznált az arcom a Linda miatt. Persze nem nekem mondta, hanem visszahallottam. Nem hiszem, hogy egy színésznek lehet elhasznált az arca, ezért nem is foglalkoztam vele. Sokkal többet számított nekem Zenthe Ferenc véleménye, aki az optimizmusával és a derűjével mindig irányt mutatott. Ő azt mondta egy fiatal színész életében két nehézség van: ha kap szerepet egy sorozatban vagy ha nem. Én az előbbibe tartoztam és nem bántam meg – mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, S. Miller Andrásnak Szerednyey Béla.