A szakember szerint a tudatosság lehet a siker kulcsa.
Az emberek több mint 90%-a küzd súlyos önbizalomhiánnyal vagy kezelendő önértékelési zavarral, ezeknek a kialakulásához ugyanis trauma sem kell. Nem véletlenül nevezik korunk népbetegségének: olyanok is harcolnak vele, akikről álmodban sem feltételeznéd. A sok stresszel járó iskolakezdés, a rövidülő nappalok és az ősszel beköszöntő nehézségek csak tetézik a bajt.
Az önbizalomproblémák legtöbbünknél már gyerekkorban kialakulnak, a felgyorsult világ, a közösségi média és az internet által generált információ-cunami pedig tovább ront a helyzeten, az ember a saját identitásában is elbizonytalanodik. A probléma később az élet minden területére kihathat. Stabil önértékelés nélkül napról napra egyre nehezebb megküzdeni a gondokkal, nő a düh és a kétségbeesettség, és ez előbb-utóbb a magánéleten, a munkán és a környezetünkön csapódik majd le.
Ezt teheted magadért!
– A legfontosabb, hogy tudatosan cselekedjünk, mérlegeljünk és gondosan tervezzük meg a napjainkat, hogy a lehető legkevesebb stresszel szembesüljünk. Fontos még a felelősségvállalás, ez sajnos a legtöbb emberből hiányzik. Az is fontos, hogy a problémákat ne nyűgként, hanem leckeként, fejlődési lehetőségként éljük meg! Minden körülményből tudunk tanulni. Ha ezekre odafigyelünk, újra átvehetjük az irányítást az életünk felett és minden sokkal könnyebben megy majd – árulta el Nagy Cynthia, Sport Master Coach és Mentáltréner, aki ideje legnagyobb részében profi sportolóknak segít. Hozzátette, bár hihetetlennek tűnhet, az élsportolók ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint a hétköznapi emberek, igaz, halmozott nyomás alatt vannak.
Közösen könnyebb
Ha te is azok közé tartozol, akik egyedül nehezen szánják rá magukat a változtatásra, egy mentáltréner rengeteget tud segíteni, hogy elindulhass a helyes úton. A mentális tréning egy tudatos fejlődési folyamat, amely személyre szabottan zajlik, és célja, hogy megfelelően használd a benned rejlő erőt és kompetenciákat a sikeres eredmények eléréséhez. Ha úgy képzeled el magadat, mint egy gyümölcsfát, azonnal felismerheted, hogy a termés megváltoztatásához először a gyökerekkel kell foglalkozni.
– A tréningek során egy eszköztárat tanítok meg a hozzám fordulóknak. Ha elsajátítják, egyedül is képesek lesznek megbirkózni a mindennapi problémákkal. Az alkalmak során tudatosítom az ügyfeleimben, hogy az életünk középpontja mi magunk vagyunk. Mi alakítjuk a világunkat, és némi önfegyelemmel és tudatossággal bármit elérhetünk. Ez egy olyan üzenet, amit a sport mellett más területeken is jó eredményekkel alkalmazunk – árulta el a szakember.
Számos országban már évtizedek óta hangsúlyozzák a mentális egészség jelentőségét a testi egészség mellett. Ennek oka, hogy a legjobb eredményeket csakis a test és a szellem összehangolásával lehet elérni mind a sportban, mind az életben. Egy képzett szakember abban segít, hogy a kitűzött céljaidat hatékonyan és gyorsabban érd el, azáltal, hogy segítségével megfelelő eszközöket kapsz a kezedbe és új szokásokat fejlesztesz ki. A sikerhez vezető út tanulható és fejleszthető, ennek eredménye nemcsak a sportban, hanem a magánéletben is kamatoztatható.
A tudatos kontroll az életünk minőségén jelentősen javíthat, nem beszélve a társas kapcsolatainkról és anyagi elvárásainkról. Szakemberi segítséggel és apró, ám felépített fejlődéssel több sikerélményt és szemmel látható fejlődést érhetünk el így megküzdve az önbizalomhiány kiváltó okaival.
Forrás: Nagy Cynthia