A fiatalok Olaszországba mentek nászútra.
Szabó Ádám tavaly decemberben, néhány hónap után jegyezte el kedvesét, Jennifert, most pedig az esküvőt is megtartották.
– Előző nap néztük az időjárás-előrejelzést, amely 80%-os valószínűséggel írt záport. De olyan szerencsések voltunk, hogy mire a helyszínre értünk, elállt az eső, sőt, hét ágra sütött a nap – mesélte a zenész a hot! magazinnak. – A templomi szertartáshoz hasonlót még nem éreztem soha. Amikor az oltár előtt álltunk, olyan érzésünk volt, mintha újjászülettünk volna, és ezt mindenféle túlzás nélkül mondom – tette hozzá Szabó Ádám, majd, bevallotta, nem sokáig bírták sírás nélkül.
A templom után egy anyakönyvvezető adta őket össze, majd Törökbálinton tartották a lakodalmat. Egy általuk megálmodott nyitótáncot adtak elő, a menyasszony pedig többször átöltözött, három ruhája is volt. A lány az esküvő után fel is vette párja nevét, így már Szabó Jenniferként indult el az olaszországi nászútra.