További nehézséget jelentene a gazdáknak az adó bevezetése.
Mély pontra került a színész gégegyulladása miatt.
A testünk vagy a lelkünk éhezik, amikor azt érezzük, ennünk kell?
Tanácsos indulás előtt tájékozódni az átmeneti változásokról.
A kormány 10 százalékos béremelést tudott megelőlegezni, ezt az emelt bért kapják most kézhez a pedagógusok.
Nincs fesztivál VALMAR nélkül? A Duna-part Feszten tuti ott lesznek.
Már nyolc hónapja külön élnek, de a válókeresetet még nem adták be.
A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése.
Fagyra, havazásra kell számítani, napközben kevés helyen mérhető plusz Celsius-fok.
Mai napig meg kell küzdenie az ismertséggel járó, hol kellemes, hol kellemetlenebb helyzetekkel.