Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

A tömegrendezvények veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

A tömegrendezvények veszélyeire hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ricsei Tibor Zoltán, a Készenléti Rendőrség bevetési főosztályának vezetője hangsúlyozta: számos nemzetközi és hazai példa is mutatja, hogy a tömegrendezvények pánik esetén halálos áldozatokkal és sérültekkel járhatnak.
Magyarországi példaként említette a West Balkán szórakozóhelyen 2011-ben bekövetkezett tragédiát, amikor három ember vesztette életét a tömegben, 14-en pedig megsérültek.
Közlése szerint az ilyen és hasonló esetek elkerülése érdekében mindenkinek annak tudatában kell részt vennie ezeken a rendezvényeken, hogy nemcsak önmagáért, de a körülötte lévő emberekért is felelős.
Ugyanakkor, ha lehet, mindenki előre tervezzen meg menekülő útvonalat magának, illetve tartsa be a helyszínt biztosító rendőrök és rendezők utasításait – mondta az ezredes.
Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az OMSZ több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a rendezvények egészségügyi biztosításában.
Amennyiben a rendezvény előre bejelentett, akkor az OMSZ könnyen megközelíthető elsősegélynyújtó pontokat állít fel, illetve részletes mentési tervet készít. Ha spontán szerveződik a rendezvény, erre nincs lehetőség, így aki részt vesz ilyenen, fokozottan figyeljen társai biztonságára – tette hozzá. (MTI)