A hőmérsékleti minimum az 5, maximum 27 fokot érheti el.
A hétvégén is folytatódik a nyugodt, száraz idő, többórás napsütéssel, szombaton akár 20 és 26 Celsius-fok közötti maximum is lehet, de többfelé élénk, olykor erős szél várható. Vasárnap néhol már előfordulhat záporeső, napközben fokozatosan hűlhet a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet juttattak el az MTI-hez.
Pénteken északnyugat felől csökken a felhőzet, délután már országszerte napos, száraz időre van kilátás kevés fátyol- és gomolyfelhővel. A nyugati, északnyugati szelet néhol, főként a Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.
Szombaton hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, majd változóan felhős időre lehet számítani többórás napsütéssel, csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati, délnyugati szél. A hőmérsékleti minimum 5 és 12, a csúcsérték 20 és 26 fok között várható.
Vasárnap változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, néhol előfordulhat záporeső. A nyugati, majd az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat. A hőmérsékleti minimum 10-18, a maximum 17-27 fok között valószínű, északkeleten lesz hidegebb, és napközben fokozatosan hűlhet a levegő.